
2017. augusztus 25., 00:232017. augusztus 25., 00:23
A Tekerj egy jó célért akciót a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) a Közösségi kártya-alap felhasználásával szervezi, egy akció költsége 8000–9000 lej között mozog, és magában foglalja résztvevőknek szánt anyagokat (a program logójával ellátott trikó, pecsételőlap, térkép), azonkívül az ásványvíz, az édesség, valamint az esemény népszerűsítésének költségeit.
Az eredményesen tekerőknek szánt díjakat – az öt körön felül tekerők között sorsolással tombolatárgyakat – a Bani Market és – a legeredményesebb gyűjtő díját, amely egy 500 lejes, szaküzletben értékesíthető vásárlási utalványból áll – a Bertis cég támogatja, mindketten Közösségi kártya-program partnerei.
Egy csoporttal benevezett a tekerj-akcióra a kézdivásárhelyi Zarah Moden is, a gyűjtésben részt vesz a készruhagyár igazgatója, Bakk Vitális Kinga, sőt a német befektető, Dietrich Bock is. A Zarah Moden és a New Fashion a tekerj-akciók rendszeres résztvevőji, 500–600 alkalmazottjuk mozdul meg ilyenkor együttesen egy jó cél érdekében.
A májusi akcióban közel 26 ezer lej gyűlt össze, amelyből nyolc biciklitartó állítottak fel, és egy mozgássérültek által is használható játszótér jött létre Kézdivásárhelyen. Legközelebb szeptember 1-jén, pénteken 17–20 óra között ismét kerékpározással gyűjtenek adományokat, a célj: 12.000 lej célösszeg gyűjtése három kutyafuttató Sepsiszentgyörgyön történő kialakítására.
HKA-hírszolgálat
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!