Kevés a szálláshelyek száma

A megyei és megyeközponti önkormányzatoknál tetten érhető fiatalítási trendnek megfelelően pénteken újabb fiatal szakembert mutattak be a médiának, illetve a helyi közösségnek.

Bodor Tünde

2020. december 07., 00:012020. december 07., 00:01

Bár a megyei önkormányzatnak nem feladata a turizmusfejlesztés, hiszen az elsősorban a versenyszférában dolgozó vállalkozók feladata, a térség nagy infrastrukturális beruházásait tekintetbe véve (vidombáki repülőtér, tervezett autópálya) önként vállalja a turizmus promoválásának a feladatát, a Székelyföld egységes brand alatti népszerűsítését, illetve – nem utolsósorban – a szükséges infrastruktúra megteremtését, hogy a vállalkozók vendégéjszakákban mérhető turisztikai forgalmat tudjanak lebonyolítani – mondta Tamás Sándor. Bár a következő hónapok üresjáratnak számítanak a turizmusban, most kell felkészülni arra, hogy a pandémia elmúltával azonnal legyen egy versenyképes turisztikai kínálata a megyének.


Ebben a munkában számítanak a sepsiszentgyörgyi születésű, közgazdászként végzett Godra Árpád munkájára, aki 16 évet töltött rangos szállodák (székelyudvarhelyi Küküllő szálloda, magyarországi Velence Resorts&Spa, szovátai volt Danubius) ügyvezetői, illetve marketinges és értékesítési vezetői pozícióiban, korábban a megyeszékhelyi szabadidős létesítményeket egyesítő Rekreatív Rt. létrehozásában is meghatározó szerepe volt, tehát gazdag kapcsolati és tapasztalati tőkével rendelkezik. A közeljövőben a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület munkáját is ő koordinálja.


Godra Árpád bővebben is beszélt arról, hogy meglátásában melyek az elsőrendű feladatok: azonosítani a háromszéki vonzerővel bíró helyeket, létesítményeket, tényleges gazdasági információkkal vagy a gazdasági döntések meghozatalában segíteni a kis- és középvállalkozókat. Mindenekelőtt azonban a különböző kategóriájú, minősített szálláshelyek számának a növelését kellene elérni, hiszen alapvető cél, hogy hosszabb háromszéki tartózkodásra bírják a turistákat. A turisztikai iparág különböző területek együttes munkájával működik jól, de a szálláskapacitás növelése az alap. A járvány után feltehetőleg az intimebb, kisebb kapacitású, de minőségi környezetet és szolgáltatásokat nyújtó egységek lehetnek keresettek.


A megyei turizmus kitörési pontjai illeszkednek ebbe a trendbe. Mint ilyet, Godra Árpád a kúriák földjét említette elsősorban. A hiteles ökoturizmus (vagy slow turizmus), vagyis a gyalogosan, biciklivel vagy lóval végigjárható útvonalak, organikus ételeket kínáló, megújuló energiát felhasználó szálláshelyek szintén jelentős fizetőerővel bíró, részletekre is odafigyelő vendégkört vonzhatnak a megyébe. Vannak e téren jó kezdeményezések, ezeket kellene kiterjeszteni azokra a vidékekre, ahol megfelelő számú vendégszoba van. Végül Kovászna város erőforrásai köteleznek arra, hogy a megyét a gyógyászati-balneológiai térképen is fajsúlyosabban jelenítsük meg. Godra nem félti a többi magas színvonalú nagy szállodát sem, hiszen a fogyasztó- és utazókedv állandó a tömegekben, de azoknak a célja a kulturált vendégkör megszólítása és idehozatala. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés