A baróti művelődési házban március 28-án 19 órától Ray Cooney Ketten a neten című vígjátékát mutatja be a kézdivásárhelyi Városi Színház. A mű a szerző Bigámia című vígjátékának folytatása, melyben John Smith taxisofőr, aki korábban párhuzamos életeket élt, lavírozva két felesége és két háztartása között, most ismét kényes helyzetbe kerül.
2017. március 28., 00:182017. március 28., 00:18
A baróti művelődési házban március 28-án 19 órától Ray Cooney Ketten a neten című vígjátékát mutatja be a kézdivásárhelyi Városi Színház. A mű a szerző Bigámia című vígjátékának folytatása, melyben John Smith taxisofőr, aki korábban párhuzamos életeket élt, lavírozva két felesége és két háztartása között, most ismét kényes helyzetbe kerül.
Felnőttek ugyanis a két házasságból származó gyermekei, akik az internet segítségével találtak egymásra, de ismerkedésüket a közös apa minden eszközzel igyekszik megakadályozni, ami számos komikus helyzetet eredményez. Szereplők: Daczó Zádor, Mikola Csengele, Péntek Zsuzsa, Márdirosz Ágnes, Kolcsár József, Lung László Zsolt és Kiss László.
Április folyamán is érdemes lesz majd figyelni a baróti művelődési ház programjait: koncertre várják Keresztes Ildikót, aki erdélyi turnéja keretében lép fel Erdővidék központjában, folytatódik ugyanakkor a Jazz + a többiek koncertsorozat, de a Háromszék Táncegyüttes és a kovásznai színjátszó csoport is vendégszerepel majd Baróton.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!