
Június 10-én lesz, amire rácsodálkozni Kézdiszentléleken, ugyanis egy időben tartják a Felsőháromszéki Huszártalálkozót és az Erdélyi Gyermek és Ifjúsági Néptáncfesztivál.
2017. május 30., 00:132017. május 30., 00:13
Június 10-én lesz, amire rácsodálkozni Kézdiszentléleken, ugyanis egy időben tartják a Felsőháromszéki Huszártalálkozót és az Erdélyi Gyermek és Ifjúsági Néptáncfesztivál.
Idén VIII. alkalommal rendezik meg a háromszéki huszártoborzót, melyet idéntől a szervező Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület és a megyei tanács Kiss Sándor huszárezredes, a 11. Székely Határőr Huszárezred hősi parancsnoka emlékének ajánl. A toborzó csapatok az esemény útvonalába eső háromszéki települések önkormányzatainak fő támogatását élvezik, így Kézdiszentléleken mintegy nyolcvan huszár vendégeskedik majd.
A kézdiszentléleki toborzót szombaton, a Porondon tartják 9–9.45 között. 9.45–10.30 vonulás Kővárra, 10.30–11.15 huszártoborzó Kőváron, majd vonulás Kiskászonba. Onnan perkői úton haladnak tovább Kézdiszentkereszt felé, a nap utolsó állomása pedig Esztelneken lesz. Balogh Tibor polgármester tárgyalásokat folytat a szervezőkkel, hogy a huszárok a Perkőt is érintsék útjuk során, hogy a táncfesztivál résztvevőinek is jusson az élményből.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!