Készülnek a centenáriumra

Kelemen Hunor román állampolgárságának a megvonását kezdeményezi egy múlt heti nyilatkozata miatt a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR), írja az MTI.

Székely Hírmondó

2017. augusztus 08., 00:162017. augusztus 08., 00:16

Kelemen Hunor román állampolgárságának a megvonását kezdeményezi egy múlt heti nyilatkozata miatt a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR), írja az MTI.

 

A román akadémiai, üzleti szférát, szakszervezeteket és szakmai szervezeteket tömörítő társaság uszító jellegűnek találta az RMDSZ elnökének a Nagy-Románia megalakulása jövő évi centenáriumára vonatkozó nézeteit. Kelemen Hunor a Szabadság kolozsvári napilapban pénteken közölt interjúban kijelentette: „a románságnak pedig el kell fogadnia, hogy mi (az erdélyi magyarság) nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at”. Az RMDSZ elnöke megjegyezte, az elmúlt évtizedekben „folyamatosan újratermelődtek a félelmek: a románok attól félnek, hogy el akarjuk szakítani Erdélyt, a magyarok pedig attól tartanak, hogy a románok meg akarják fosztani őket az identitásuktól”.

Kelemen Hunor úgy vélte: hiba lenne, ha az erdélyi magyarság „sündisznóállásba” zárkózna Erdély és Románia egyesülésének a centenáriuma évében. „El kell mondanunk, mit gondolunk és mit várunk el a román államtól száz év után, de ugyanakkor a másik bőrébe is be kell valamelyest bújni” – vélekedett. Ezért olyan tudományos konferenciákat kell szervezni, amelyeken történészek és szakemberek bevonásával lehet elemezni, kibeszélni és újraértelmezni az eltelt száz évet. Hozzátette: a szövetség kiadványokkal készül felmutatni, hogy mit tett a magyarság az elmúlt száz évben, és mivel járult hozzá Erdély és Románia fejlődéséhez. Az RMDSZ azt a munkacímet adta a centenáriumi programjának, hogy Ezer év Erdélyben, száz év Romániában.

Kifejtette, a centenáriumon a románság nem ünnepelheti meg azt, hogy autópályákkal kötötte össze Erdélyt az ország többi régióival, és a vonatok is lassabban járnak ma az átvett infrastruktúrán, mint száz évvel ezelőtt. „Számomra nagy kérdés, mit tud felmutatni a román állam azon kívül, hogy száz éve létezik az ország” – vélte az elnök, hozzátéve, hogy a megvalósítások hiányában félő, hogy Romániában nacionalista retorikával fogják megünnepelni a centenáriumot.

A CNMR közleményben tudatta: az államfő által vezetett Legfelsőbb Védelmi Tanácsnál és a parlamentnél tesz panaszt a kijelentés miatt, mely kétségbe vonja a román állam létét, a törvényeket, a történelmet, a kultúrát és a nemzeti identitást. A társaság felszólította Kelemen Hunort, hogy mondjon le a parlamenti képviselői mandátumáról, és tisztázza az RMDSZ viszonyát a román állammal. Kilátásba helyezte, hogy – ha ez nem történik meg – kezdeményezi Kelemen Hunor román állampolgárságának a megvonását. A CNMR úgy vélte: az RMDSZ elnöke az idegen állampolgár szemszögéből belülről támadja a román államot, és elvitatja azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a román nép tett az elmúlt 27 évben azért, hogy a magyar nyelv, kultúra és identitás védelmében minden feltételt teljesítsen. Ezek az intézkedések – a CNMR szerint – a pozitív diszkrimináció határáig mentek, és oda vezettek, hogy a román lakosság elvándorolt vagy elszigetelődött a magyar többségű térségekben.

Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke az MTI-nek elmondta: a CNMR aligha tekinthető a román társadalom hangjának. Hozzátette: a szervezet évek óta a román belügyminisztérium támogatásából él, és immár sokadik alkalommal nyilvánul meg magyar ügyekben. Kijelentette: Romániában ma szólásszabadság van, és mindenkinek jogában áll elmondani a véleményét, függetlenül attól, hogy ez egyeseknek tetszik vagy nem. Azt is hozzátette: „a belügyminisztériummal szoros kapcsolatban álló civil szervezetnek tudnia kellene azt, hogy a román állam nem veheti el a román állampolgárságot senkitől, aki születése által vált román állampolgárrá”.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés