
A nem megfelelő időjárás miatt a Lőrincz Zsigmond sípálya a december 17-re tervezett megnyitása elmaradt, de így sem bánkódhatnak a téli sportok kedvelői, mert december 21-én, pénteken 15 órától a sípálya alatt található korcsolyapálya várja az érdeklődőket.
2018. december 20., 00:182018. december 20., 00:18
Gyerő József polgármester tudatta, hogy az enyhe időjárás nem kedvezett a sípálya megnyitásának, ugyanis -3, -4 fok fölött nem tudnának biztonságos feltételeket teremteni a síeléshez. Ezért egyelőre várják a síszezonnak kedvező hideg időjárást.
Jó hír viszont, hogy a Sepsiszentgyörgy önkormányzatától tavaly ajándékba kapott 600 négyzetméteres korcsolyapálya péntektől várja az érdeklődőket. A korcsolyapálya berendezését az önkormányzat feljavította és használhatóvá tette, ugyanakkor megteremtette a téli sporthoz szükséges körülményeket.
A korcsolyapályára felnőtteknek a belépő 10 lej, míg a gyerekeknek, diákoknak, egyetemistáknak és nyugdíjasoknak 5 lej. Az önkormányzat lehetőséget biztosít a korcsolyák bérlésére is: igaz, egyelőre csak 20 pár bérelhető korcsolyával rendelkeznek, ezért szívesen fogadnak bármilyen eszközadományt.
A sípálya alatt található a menedékház is, aminek egy része kereskedelmi egységként fog működni: forralt bort, teát stb. lehet majd vásárolni. Igaz erre még várni kell, mert az első közbeszerzésre senki nem jelentkezett, míg a másodikra egy jelentkező volt, aki meg is nyerte, de még hátra van az ezzel járó bürokratikus zarándoklat.
Gyerő József polgármester megjegyezte, ha bár a korcsolyapálya működtetése, fenntartása és azt megelőző javítása megterhelte az önkormányzatot, és nem egy „nyereséges” befektetése a városnak, mégis kiemelkedően fontosnak tartja, hogy ez által biztosítanak téli sport lehetőséget az azt igénylő helyieknek és turistáknak. Lévén, hogy Kovászna turisztikai érdekeltségű város és az önkormányzat nyitni akar a hétvégi turisták felé is, ezért fontos, hogy téli sport lehetőséget teremtsenek az érdeklődőknek.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!