Keserű jegyzet

Nemrég könyvbemutatón vettem részt (nem Sepsiszentgyörgyön). Egy volt katolikus pap önéletrajzi regényét ajánlotta. A lényeg: elmélkedik a papokat nőtlenségre kötelező megszorításról. Értelmetlennek tartja, ő maga két gyerek édesapja volt már, amikor felettesei kizárták papi hivatalából. A gyülekezete előtt nyílt titok volt tiltott viszonya, a hívek nem ítélték el.

Elismerem, nem olvastam a könyvet. Engem maga a jelenség érdekel, az emberi viszonyulás. Hallottam a szerzőt beszélni. „Utálom a hülyeséget”, „éreztem, hogy kinyílik a bicska a zsebemben” – döntsék el, keresztény ember nyelvezete-e?

Hogy a papi cölibátus nem Biblián alapul, világos. A katolikus egyház viszont senkit sem kötelez cölibátusra. Hivatalos álláspontja, hogy Jézus mondása alapján – némelyek önkéntesen teszik magukat eunuchhá, vagyis vállalják a nőtlenséget – hiszi, mindig lesznek ilyen önkéntesek, és ezek közül választ papokat. Ez a katolikus egyház álláspontja. Jó vagy rossz, a szerző ismerte, amikor papnak készült.

Ha később rájött, nem neki való, kiléphetett volna. Nem vagyunk az inkvizíció idejében. Oda megy a főnökéhez: püspök úr, én ezt nem bírom. Pál apostol szerint jobb megházasodni, mint (szexuális vágytól) égni. Ha maguk nem engednek megnősülni, elmegyek. Punktum, slussz. Így becsületes.

Nem ezt tette. De éveken át szeretőt tartani? A hölgy – gyerekei édesanyja – annyi ideig vállalta, hogy egy katolikus pap szeretője? Hát nem az én ízlésemnek megfelelő magatartások. Kétfelé sántikálás, megosztott szív, gondolom, tanulta a teológián.

Luther is megértette, a kötelező cölibátus nem stimmel. Otthagyta a kolostort, megnősült, és családos emberként oroszlán módra küzdött az evangéliumért.

Én csak egy olyan embert láttam, aki járja az országot, és jó pénzért árulja a könyvét. Mert a bemutatón egyetlen hitre, hűségre buzdító szava nem hangzott el!

És még valami. Az író városról városra jár, főleg protestáns templomokban tartja találkozóit az olvasókkal, helyi lelkészek meleg ajánlásával. Büszkék vagyunk erdélyi örökségünkre – hát nem itt fogadtak el először egy vallástürelmi törvényt? –, de boldogan kuncogunk, ha a másik felekezetnek odasóznak egyet! Mert ragaszkodunk vallásunkhoz annyira, hogy akár életünket is érte adjuk, de hogy a „másikat” is szeressük, vagy legalább megértsük, na ne…