Kelemen: óriási kihasználatlan lehetőségek vannak a magyar-román kapcsolatokban

A politikai instabilitás az erdélyi magyarság számára is kockázatokat jelent – mondta Kelemen Hunor, az új bukaresti kormány miniszterelnök-helyettese, aki szerint a koalíción belüli bizalmatlanságok ellenére van esély a négyéves kormányzásra.

Székely Hírmondó

2021. január 08., 15:192021. január 08., 15:19

A Magyar Nemzet pénteki számában megjelent interjúban Kelemen Hunor elmondta: négy évre terveztek a koalíció összeállításakor. „Mindenki számára kívánatos lenne a politikai stabilitás. Kétségtelen, Románia ahhoz szokott hozzá az elmúlt nyolc évben, hogy kormányok jönnek és mennek, a miniszterek nevét sem tudjuk megjegyezni, állandósult a politikai válság. Nyilván az elemzők ebből indulnak ki, ehhez vannak hozzászokva. A mi álláspontunk az, hogy ez a kormánykoalíció négy évet végig tud vinni. A kormányprogramba csak azt vettük bele, amiben mindannyian egyetértettünk” – fogalmazott.

Mint monda, nem érdemes azt kijelenteni, hogy hétszentség ennek a koalíciónak a négy éve, de az RMDSZ a hatékony kormányzás megteremtésén, és nem a koalíció szétfeszítésén fog dolgozni, mivel a politikai kiszámíthatatlanság az erdélyi magyarság számára is óriási kockázatokat jelentene.

Azzal kapcsolatban, hogy az RMDSZ tervei szerint már idén elfogadja a román parlament a kisebbségek jogállását szabályozó törvényt, elmondta: a román alkotmánynak immár húsz éve része, hogy Romániának el kell fogadnia a nemzeti kisebbségekről szóló törvényt. Ennek az alkotmányos kötelezettségnek a román politikum nem tett eleget, holott az RMDSZ ezt számtalanszor kezdeményezte. Ezt most teljesíteni kell, a vállalás úgy került be a kormányprogramba, hogy azzal a PNL és az USR is egyetértett. A jogszabály tartalmával kapcsolatban több lehetőség van, korrekciókkal elő lehet venni a régi tervezetet, de az is lehet, hogy egy teljesen új tervezettel állunk elő. A szándék az – és ez szerepel a kormányprogramban is –, hogy 2021 végéig legyen egy kisebbségi törvény, ahogyan azt a román alkotmány is kéri.

Kelemen Hunor arról is beszélt, hogy véleménye szerint óriási kihasználatlan lehetőségek vannak a magyar-román kapcsolatokban.

Véleménye szerint ezt kellene tartalommal megtölteni. Határokon átnyúló interregionális együttműködés, nagyobb kitekintésű gazdasági, energetikai kooperáció, a térségbeli politikai együttműködés a térségbeli országokkal, különös tekintettel a visegrádiakkal – sorolta.

Mint mondta, azt a lehetőséget kell felismernie a román kormánynak, hogy a Magyarországgal való együttműködés a román polgároknak, Romániának és nekünk, erdélyi magyaroknak is jó. Mi azon leszünk, hogy ezt a folyamatot segítsük. Erre sok román kolléga részéről van nyitottság, és a magyar kormány részéről is. Kelemen Hunor szerint a közös kormányülést akkor kell megszervezni, amikor egy előkészített közös döntés, program bejelentésére is sor kerülhet. Közölte: nem gondolja, hogy egyik hónapról a másikra ez sikerülni fog, hiszen az elmúlt években több volt az egymásnak feszülés, mint az együttműködés.

Az RMDSZ-nek, az erdélyi magyaroknak mindig az volt hasznos, ha jó a két kormány közötti együttműködés, s ha mi ebben hídszerepet tudunk játszani. Csodát ebben az ügyben nem ígérünk, de azt leszögezhetjük, hogy az együttműködés elkezdése növeli a bizalmat – mondta Kelemen Hunor.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés