Kelemen Hunor számíthat Háromszékre!

A Háromszéki Küldöttek Tanácsa (HKT) Kelemen Hunort, az RMDSZ szövetségi elnökét támogatja az elnöki tisztség további betöltésére.

Székely Hírmondó

2023. március 20., 10:572023. március 20., 10:57

Kiss Augustin, Zágon polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket, majd átadta a szót Horváth Anna, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető-alelnökének, aki felszólalásában felhívta a figyelmet a nemrég indított Közösségi Konzultáció kampányra. „Az elkövetkező időszak egyik legfontosabb kihívása, hogy ‹‹A közösségért kormányzunk›› kampányunk által minden egyes településünkön összegezzük eddigi eredményeinket. A 2024-es rendkívüli választási év akkor lehet sikeres, ha előtérbe helyezzük az RMDSZ-t, csapatmunkánk eredményeit, hiszen az Európai Parlamenttől a kormányzaton keresztül az önkormányzatokig, mindannyian azért dolgozunk, hogy közösségeink az elérhető fejlesztési források nyerteseivé váljanak" – emelte ki Horváth Anna. 

A küldöttek egyöntetű szavazatukkal támogatják, hogy Kelemen Hunor folytassa RMDSZ-elnöki megbízatását. „Néhány fontos mérföldkövet megemlítve: az elmúlt 12 évben, mióta ő a szervezet elnöke, sikerült a nagy ellentéteket kisimítani, konfliktusokat megoldani. Az RMDSZ viszonya a Fidesszel 2011 előtt rendkívül feszültté vált, Kelemen Hunor elnökként azonban nemcsak, hogy rendezte, hanem barátivá tette ezt a kapcsolatot. Nagyon fontosnak tartom ezt, mivel a mi székelyföldi közösségünk is hasonló értékrendet követ, mint a magyarországi kormánypárt. Elnöksége alatt az RMDSZ vissza tudta szerezni a helyhatósági választáson Marosvásárhely és Maros megye, illetve Szatmárnémeti és Szatmár megye vezetését. Kelemen Hunor személyében egyensúlyt és összhangot képviselő elnöke van a szövetségnek"– hangsúlyozta Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke. 

A Háromszéki Képviselők Tanácsának elnöke, Márton Árpád vezette az ülésszakot, amelyen a jelenlevő 53 tag elfogadta kongresszusi küldöttek névsorát. Háromszékről 79 tagú küldöttség – 55 korporatív, 24 választott taggal – vesz részt a Temesváron megszervezésre kerülő kongresszuson, ismertette az ülésen Bodor László, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének ügyvezető elnöke.  

 (Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének sajtóirodája)

 Fotó: Kocsis B. János

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust