Katonai ügyészséghez fordul az SZNT

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kedden közleményben jelentette be, hogy az alapvető emberi jogok vélelmezett megsértése miatt feljelentést tesz a román csendőrség ellen.

Székely Hírmondó

2023. március 15., 10:292023. március 15., 10:29


„2023. március 10-én a Maros megyei csendőrség a gyülekezési jogot és a szólásszabadságot sértette meg azzal, hogy önkényesen törvénytelennek, sőt, egyenesen alkotmányellenesnek minősítette a Székely Szabadság Napjának, 2022. december 7-én Marosvásárhely Polgármesteri Hivatalában hivatalosan bejelentett rendezvényét” – olvasható a közleményben.
Kifejtették, a székely szabadság napja szervezői panasszal fordulnak a katonai ügyészséghez, mert úgy vélik a marosszentgyörgyi székhelyű készenléti csendőrség túllépte hatáskörét. A rendvédelmi szerv jegyzőkönyvében az áll. hogy már az autonómiatüntetés nyilatkozatában „olyan elemek” találhatók, amelyek nincsenek összhangban a – romániai – törvényes keretekkel, és „alapvető értékeket sértenek”.
„Ezzel a minősítéssel, amelyet március 8-án szóban közöltek, és amely a Büntető Törvénykönyv 297. cikkének értelmében olyan hatásköri túllépés, amely korlátozza az állampolgárok jogait, hivatali visszaélésnek minősül” – fogalmazott a közleményt aláíró Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke.
A közleményhez csatolták a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármester által jegyzett levelet, amely a rendezvény pozitív láttamozásáról szól, valamint a szervezők és a csendőrség illetékesei között március 8-án lezajlott egyeztetés jegyzőkönyvet, amit a csendőrség székhelyén rögzítettek.


Marosvásárhely polgármestere egyébként a rendezvényt bejelentő beadványra „elvi beleegyezését” adta a székely hősök emléke előtt tisztelgő, a Székely vértanúk emlékművénél tartandó megemlékezésre. Az autonómiafelvonulás kapcsán pedig arra kérte a szervezőket, hogy a felvonulás útvonaláról egyeztessenek a közrend szavatolásában illetékes hatóságokkal.
A marosszentgyörgyi székhelyű készenléti csendőrség jegyzőkönyvéből ugyanakkor kiderül, hogy a rendvédelmi szervek eleve törvénytelennek és alkotmánysértőnek tekintették a Székely vértanúk emlékművénél tartott megemlékezést követő autonómiafelvonulást. Ennek kapcsán a csendőrparancsnok idézte többek között Románia alkotmányának első cikkelyét, miszerint az ország „egységes, szuverén és oszthatatlan nemzetállam”. Felhívta a figyelmet az alaptörvény 30-as számú, az ország lejáratásáról, a háborús agresszióra, nemzeti, vallási gyűlöletre, területi szeparatizmusra való felhívás tiltásáról szóló cikkelyére is.
A téma kapcsán szóváltás alakult ki az SZNT képviselői és az ezredes között, utóbbi értelmezése szerint ugyanis a székely szabadság napi marosvásárhelyi felvonulás törvénytelen, amelyet a rendvédelmi szervnek kötelessége minden lehetséges eszközzel megakadályozni. Gáspár Sándor és Izsák Balázs azzal érvelt, hogy a csendőrség illetékesei értelmezik a jogszabályokat, miközben az SZNT – illetve annak szervezete, a Siculitas Egyesület – rendezvénye semmilyen formában nem ütközik sem Románia alkotmányával, sem hatályos törvényeivel. Felhívták a figyelmet, hogy a rendezvényt már évekkel ezelőtt is megpróbálták betiltani, de az igazságszolgáltatás a szervezőknek adott igazat.

„Nem a csendőrség tiltja be az ehhez hasonló rendezvényeket, hanem Románia alkotmánya és törvényei. A szervezők hiába állítják, hogy a tüntetés békésen, civilizáltan zajlik majd, a hasonló tömegrendezvény számára eleve az nem nyújt legitimitást, hogy tiltják a jogszabályok, mivel a kezdeményezésben felsorolt értékeket népszerűsíti” – olvasható a jegyzőkönyvben Ionuț Bitere ezredes kijelentése, aki többször is nyomatékosította, hogy nem ő, hanem Románia törvényei tiltják be a „hasonló rendezvényeket”.
Izsák Balázs és Gáspár Sándor erre többször is leszögezte, miszerint a székely szabadság napján rendezett autonómiatüntetés és -felvonulás nem ütközik sem alkotmányba, sem törvénybe, és ha a rendvédelmi szerv mégis bírságot szabna ki emiatt, ezeket megtámadják a bíróságon, amely a 2017-ben a csendőrség által kiszabott valamennyi büntetést érvénytelenítette.


Fotó: Haáz Vince

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés