
Korodi Kata a baróti Gaál Mózes Általános Iskola hetedik osztályos tanulója. Versenyhelyzetben igyekszik a legjobbat kihozni magából, tehetségét, rátermettségét több elismerés, díj is bizonyítja. A tantárgyolimpiászok mellett mese- és versmondó vetélkedők, torna- és táncversenyek résztvevője.
2022. szeptember 23., 00:052022. szeptember 23., 00:05
– Szeretek versenyekre járni, hogy megmérettessem magam. Jó példaként járt előttem testvérem, Panna, akitől azt láttam, hogy sok versenyen részt vesz és eredményekkel tér haza. Ezért én is igyekeztem a nyomdokaiba lépni. Többféle vetélkedőre is jelentkeztem: mesemondó, versmondó, matematika, angol, tánc, torna és színjátszó – mesélte Kata.
A Kriza János mese- és balladamondó verseny megyei szakaszán dicséretben részesült.
– A Székely asszony és az ördög tréfás mesét mondtam. Több mesét is elolvastam, de ez tetszett meg a legjobban. Sokat gyakoroltam otthon is és az iskolában, Lakatos Andrea tanárnőmmel is. Helyezésre vonatkozó célom nem volt, sőt, nem is gondoltam volna, hogy egyedül én leszek díjazott ezen a versenyen a mi iskolánkból – mesélte.
Kata ötéves kora óta tornászik, táncol és megmérettetéseken, fellépéseken vesz részt. Minden elért eredmény mögött kemény munka és kitartás áll. Az elismerések egyfajta jelzések arra, hogy jó úton halad, hogy érdemes tovább küzdeni, tanulni, gyakorolni.
– Számtalan országos és nemzetközi versenyen vettem részt tánc és torna kategóriában, ahonnan dobogós helyezéssel tértem haza. A legbüszkébb az idén megszervezett Balatonfüredi Európa Kupán egyéniben elért második helyezésemre vagyok, mert egy újfajta táncstílust tanultam meg, és sokat dolgoztam vele, hogy minél jobb és hozzám illő legyen. Külön köszönöm Dimény Olga tornatanárnőmnek, hogy hitt bennem, és engedte, hogy ebben a műfajban is kipróbáljam magam – tette hozzá.
Imád színpadon lenni, versenyezni. A sokéves tapasztalata miatt nincs lámpaláza, mindig a feladatra koncentrál, igyekszik a legjobban teljesíteni, a legjobbat kihozni magából. Korábban színjátszó körben is tevékenykedett, ahol bátor kiállást, szép beszédet, színpadi mozgást és magabiztosságot tanult.
– A színjátszó körrel több megyei és országos versenyen is első helyezést értünk el, és mindig különdíjat is kaptam – mesélte.
Katának, mint fogalmazott, nincs kedvenc tantárgya, de nagyon szereti az angolt, a matematikát és a tornaórákat.
– Nagyon szeretek nyelveket tanulni és sportolni is. A szabadidőmben kézilabdaedzésre szoktam menni, filmet nézek, tanulok és a barátaimmal vagyok. A vakációban is sok időt töltöttem velük, de a családommal is elmentünk nyaralni, sokat pihentem, erőt gyűjtöttem az új tanévre – mesélte Kata.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!