Kárpátaljai alkotó székelyföldi bemutatkozása

A házigazda tisztjét ellátó Péterfi Ágnes unitárius segédlelkész meleg szavú köszöntője után Horváth Zoltán magyarországi történész, egyetemi tanár tartott rögtönzött előadást a termet zsúfolásig megtöltő közönségnek. Ennek során megtudhattuk, hogy a ceruzát ragadó szobrász elsősorban a Kárpátaljáról munkaszolgálatra hurcolt magyar férfiak és nők tízezreinek állít emléket 54 képből álló sorozatával. Nem feledkezik meg azonban az erdélyi és csonkaországi magyar és német áldozatok százezres tömegéről sem.

Kárpátaljára a kommunista Szovjetunió tette rá a kezét, ezért a II. világháború befejezése után az ottani magyarok kerültek a legsanyarúbb helyzetbe, és a dühöngő ukrán nacionalizmus miatt ez jelenleg is így van. II. Rákóczi Ferencz egykori birtokain üldözik a neki oly kedves magyarokból és ruszinokból álló őslakosságot. Az utóbbiak létezését különben az ukránok el sem ismerik, mert képtelenek elfogadni, hogy ezen a területen rajtuk kívül még él szláv népesség. Holott ezen a vidéken ők alkotják a többséget, és történelmük folyamán a magyarokkal mindig kiváló viszonyt ápoltak. Matl Péter munkásságáról szólva a történész a munkácsi várban álló, Zrínyi Ilonát és a gyermek II. Rákóczi Ferencet ábrázoló szobrot, a vereckei honfoglalási emlékművet, valamint az Ópusztaszeren felállított Nemzeti Összetartozás Emlékművét nevezte legjelentősebb alkotásainak.

A továbbiakban az eseményen személyesen jelen lévő művész beszélt a kiállítás anyagáról. Ennek első képei egy Székelyudvarhely melletti alkotótáborban születtek meg, a többi pedig Kárpátalján és Felvidéken. Témájukat tekintve a munkatáborokban embertelen körülmények között sínylődő magyarok mindennapjainak egy-egy tragikus mozzanatát örökítik meg. Ezekről az alkotó, a szörnyűségeket átélt személyek elbeszéléseiből vagy a történteket megörökítő írásokból szerzett tudomást. A pasztellgrafikákon élet és halál mezsgyéjén bukdácsoló emberi alakok sejlenek fel a táborokban uralkodó viszonyok és létbizonytalanság megdöbbentő ábrázolásaként. Az áldott állapotban lévő nő megjelenítése, valamint a legkomorabb képekbe is belopott fehér csík azonban reményt is sugall a szenvedés szemlélésébe beleborzadt látogatónak. Mert amint a művész fogalmazott, „az élet mindig fontosabb, mint a halál.”

Az akkor történtek megértését, a népirtásnak is beillő folyamat előzményeit és következményeit ismertető szövegeket, valamint a korabeli fényképeket rögzítő pannók segítik. Ezek böngészése közben többek között kiderül, hogy a Kárpát-medence magyarok lakta területeiről a Szovjetunióba hurcolt polgári személyek száma háromszázezerre tehető. Túlnyomó részük kiszállítás közben vagy a munkatáborokban elhalálozott.