2017. május 30., 00:392017. május 30., 00:39
Romániában több éve kötelező a lakásbiztosítás. 2016 elején a nagybaconi házamra kötöttem meg a Carpatica Biztosítónál. 98 lejt fizettem, ezért 20 ezer eurós kárra volt fedezetem egy évig. 2016 nyarán egy hatalmas felhőszakadás következtében Nagybaconban is árvíz keletkezett, az 560 négyzetméter összfelületű pincémet elárasztotta a víz, emiatt rengeteg károm keletkezett. Először a baconi polgármesteri hivatalnál érdeklődtem, kapok-e bármiféle kártalanítást, ott azt a választ adták, hogy csak az kap kártérítést, akinek volt biztosítása a házra. Örvendtem, hiszen nekem volt.
A biztosítást Baróton kötöttem meg Tókos Pál úrnál. Ő először azt mondta, Brassóból kell jönnie valakinek, hogy felmérje a kárt. Egy darabig vártam, de az égvilágon senki nem jött. Aztán Tókos úr egyik, Róbert nevezetű barátját küldte el a kárt felmérni.
Előszereltem a gumicsizmákat, mert azt hittem, a kárfelmérés úgy megy, hogy az illető lemegy a vizes pincébe, és megnézi, mi történt. De a kárfelmérő azt mondta, neki nem kell a gumicsizma. Lefényképezte a raktár tetejét az udvarról és az útról, holott a víz a pincét járta meg. Már ekkor gondoltam, huncutság van a dologban. Aztán kiderült, ez a biztosító közben bebukott. Sepsiszentgyörgyről hozattak velem papírt, annak alapján Tókos úrnak egy másik biztosítóhoz kellett volna folyamodnia a kártalanítás ügyében, de szerintem nem tett semmit.
Egyszer, amikor érdeklődtem, mi a helyzet, még ki is tessékelt az irodából, azzal az ürüggyel, hogy kuncsaftjai vannak, ne zavarjam. Megkérdeztem, hogy köt-e még mindig biztosítást, ha a biztosító bebukott; de csak tördelte a kezét, mondván, „egészen még nincs bebukva”.
84 éves, idős ember vagyok, szeretném tudni, mi az igazság ebben az ügyben. Azt mondták, ha valaki kap kártérítést, akkor én is kapok, és hogy mindent megtettek ezért, amit kellett, de szerintem ez nem igaz, hazudtak nekem.
Keresztes Árpád, Barót
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!