A 2023-24-es tanévben a Nagy Mózes Főgimnázium az Út a demokrácia felé című Erasmus+KA122 projektben vesz részt Norvégia, Spanyolország és Szlovákia tanintézményeei mellett.
2024. január 18., 11:332024. január 18., 11:33
A Nagy Mózes Főgimnázium középiskolás diákjaiként nyolcan, három kísérő tanár társaságában, az Erasmus+ program keretein belül volt lehetőségünk hat napot eltölteni Spanyolországban. Január 7-én reggel indultunk útnak a repülőtérre madridi úticéllal. Madridból gyorsvonattal mentünk Ourensébe, ahol kisebb séta után elfoglaltuk a szállást.
Hétfőn együtt reggelizett a csapat, egy óra szabadidőt követően pedig elindultunk az ourensei Josefinas-iskolába. Az iskolában kezdetét vette az ismerkedés a spanyol és norvég diákokkal, részt vettünk egy közös tornaórán is (példát kaptunk a spanyol temperamentumról). A későbbiekben egy helyi történelemtanár bemutatta Ourensét, a spanyol északnyugati város történelmét (eső kíséretében). Később csatlakoztak a szlovákok is hozzánk, majd mindez végeztével átfázva, de új barátságokat nyerve visszaérkeztünk a szállásra.
A következő napunk is egy iskolai látogatással kezdődött. Három órás séta vette kezdetét, úticélunk a Termas Outariz e Canedo volt, ami a legnagyobb termál terület a városban, a Miño folyó jobb partján fekszik és több fürdőhelyet is magába foglal. A termálvíz elérheti akár a 60 ºC hőmérsékletet is. A fürdés végeztével busszal visszamentünk a városba, ahol ebéd után szabadon felfedezhettük a környéket. A szállásunkra érve csoportos beszélgetések során ismerhettük meg egymás kultúráját, azok hasonlóságait és különbségeit.
Szerdán esős időre ébredtünk, ez viszont nem állított meg az első állomásunk elérésében, ami az ourensei polgármesteri hivatal volt. A hivatal ajándékkal fogadott minket. Következő megállónk a Barbeirón dombon található Mosteiro San Pedro de Rocas román stílusú kolostor volt. Hajókázás során felfedezhettük az Encoro de Santo Estevo folyót. Majd megebédeltünk, ami során tradicionális ízekbe kaptunk betekintést, tenger gyümölcseit ettünk, mint például a polip. A napunkat a montederramói Santa Maria monostorral zártuk. Ourensében pedig egy Tapas étteremben vacsoráztunk helyi ételekből válogatva.
Santiago de Compostela volt a következő napi úticélunk. Elsőként meglátogattuk a galíciai parlamentet, ahol megnéztünk egy kisfilmet, majd pedig ízelítőt kaphattunk a demokrácia fontosságáról. A barokk stílusú Szent Jakab katedrális volt a második úticélunk, ami az El Camino (Szent Jakab-út) végpontja. Meglátogattuk a katedrálist, ahonnan megnéztük a város központját, megcsodálhattuk az oltárt, emellett pedig megismerkedhettünk Maestro Mateo munkásságával. Szabadidőnk során felfedeztük a várost, ki nem hagyva a szuvenír boltokat.
Hazautunk nagyon korán vette kezdetét. Madridban kitérőt téve egy séta és egy kávé után, meglátogattuk a Santiago Bernabeu Stadiont, ami mindenkinek tetszett, a sportág különösebb ismerete vagy a klub nevétől függetlenül. A hazaút hosszú volt, a repülés viszont remek.
Az Erasmus+ program lehetőséget adott számunkra egy felejthetetlen út megtevéséhez, ami során életre szóló élményeket gyűjthettünk. Betekintést nyertünk a spanyol kultúrába és életbe, új embereket ismertünk meg, akikre ma már barátként tekinthetünk. Hálásak vagyunk a kirándulás minden percéért, emellett Pécsi Kinga, Aczél Kinga és Fülöp Rita tanárnők figyelméért és munkájáért.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!