Juttatások a nyugdíjasoknak

Mint ismeretes, több módon is igyekszik támogatni a kormány a kisnyugdíjasokat, év elején egyszeri támogatást kaptak azok, akiknek juttatása nem érte el a havi 1500 lejt, nyártól pedig 50 eurós szociális kártyákat is kaptak. Kovászna megyében is sok nyugdíjas érintett, sokan közülük minimálnyugdíjból élnek, azaz havi 1000 lejből.

Bús Ildikó

2022. szeptember 28., 00:012022. szeptember 28., 00:01

Január elején kapták meg az 1500 lejnél kevesebb nyugdíjjal rendelkezők az egyszeri állami segélyt, akkor az érintettek összesen 2200 lejt kaptak kézhez, ebben benne volt a nyugdíj és a pótlék értéke is – tájékoztatott a Kovászna Megyei Nyugdíjpénztár. Év elején mintegy 27.550 nyugdíjas kapott ilyen támogatást a megyében, köztük vannak azok, akik minimálnyugdíjból élnek, illetve azok is, akiknek a havi juttatása nem éri el az 1500 lejt. A támogatást nyugdíjarányosan adták, tehát akinek csak 1000 lej volt a jövedelme, az 1200 lejt kapott, míg másoknak kiegészítést adtak, hogy elérje az összeg a 2200 lejt.
Ami az 50 eurós, szociális kártyára feltöltött támogatást illeti, ezt a támogatást a kisnyugdíjasok, a nélkülözésben élő és a szegénység kockázatának kitett személyek év végéig kapják kéthavonta. A pénzt kizárólag élelmiszerek és meleg étel vásárlására használhatják a kedvezményezettek, az utalástól számított egy éven belül.


A jogosultak, főleg nyugdíjasok visszajelzése szerint, Kovászna megyében voltak fennakadások a kártyák kiosztásában, vannak, akik még mindig nem kapták meg. A kártyákat egyébként a Román Posta kézbesíti, és két alkalommal már fel is töltötték azokat, mintegy 30 ezer személy érintett ebben a hozzájárulásban. A jogosultak között 10.101 olyan személy van a megyében, akinek a nyugdíja mindössze 1000 lej, természetesen ők is megkapják a támogatást – mondta lapunknak Károly Andreea, a Kovászna Megyei Nyugdíjpénztár kommunikációs munkatársa. Azok, akik nem kapták kézhez a kártyákat, a Román Posta hivatalaiban érdeklődhetnek, ugyanis az intézmény kötelessége kézbesíteni ezeket. A posta munkatársainak feladata ellenőrizni, hogy megkapta-e mindenki a kártyát, a házhoz küldött, kártyákat tartalmazó levelekben a jogosultak egy használati utasítást is kapnak, ezen szerepel a PIN-kód. A kártyát csak a kedvezményezett használhatja, viszont, ha a jogosult nem tudja maga intézni a bevásárlást, akkor kérhet segítséget. Aki így vásárol, annál ott kell lennie a kedvezményezett személyazonosító kártyájának is.


Az érintettek listáját egyébként a munkaügyi minisztérium állítja össze, a jogosult személyeknek nem kell kérvényezniük a támogatást, automatikusan megkapják. Ha a kártya megérkezett, de még nem töltötték fel, a munkaügynél lehet érdeklődni. Vásárolni a programban részt vevő üzletekből lehet különböző élelmiszereket, de ahol elfogadják, ott meleg ebédre is elkölthetők. Az üzletek listája megtekinthető az országos nyugdíjpénztár oldalán, de a legtöbb üzletben elfogadják Háromszéken is.

Fotó: depositphotos.com

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés