
Pénteken és szombaton kilencedik alkalommal szervezte meg a Rockkarácsony Egyesület az erdélyi – és az utóbbi években a magyarországi – zenekaroknak is szerepelési lehetőséget nyújtó Rockkarácsonyt. A kétnapos rendezvény idén is elérte fő célját: találkozási lehetőséget nyújtott a minőségi zene iránt érdeklők számára.
2018. december 27., 00:032018. december 27., 00:03
Idén kilenc banda és egy gitárvirtuóz csapott a húrok közé. Marosvásárhelyt az Emberi dolgok – Ossian Tribute Band, a Lady & The Tramps és a Kontrax képviselte, míg a megyeszékhelyet a White Nights Band, az Exit és Luppinger Attila. Rajtuk kívül még színpadra lépett a The Subrune (Paks), a Loud Sound Dealers (Csíkszereda), a DE – Pink Floyd Tribute (Kézdivásárhely) és az Our Last Drop (Budapest).
Szubjektív véleményünk szerint a legjobb hangulatot a helyi DE – Pink Floyd Tribute csapat teremtette, libabőrös hatása volt a nagy brit banda magyar nyelvre átszövegelt, kitűnően hangszerelt darabjainak. A rendezvényen szokás szerint a résztvevő zenekarok közösen adták elő a Piramis Ajándék című dalát. A Rockkarácsonyra jövőben tízéves lesz, borítékolható, hogy a szervezők annyit elárultak, már most egy tucatnyi együttes bejelentkezett a nagy bulira.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!