Jövő évre halasztják az 5G-hálózat kiépítésének közbeszerzési pályázatát

Románia a jövő évre halasztja az 5G telekommunikációs hálózat kiépítésére vonatkozó közbeszerzési pályázat kiírását, miután nem teljesült valamennyi feltétel az eljárás idei lebonyolítására.

Székely Hírmondó

2019. november 01., 11:112019. november 01., 11:11

Sorin Grindeanu, a szakhatóság elnöke elmondta, hogy az általa vezetett intézménynek nem áll módjában valamennyi feltételt közölni az érdeklődő vállalatokkal, ilyen körülmények között nem bonyolítható le a közbeszerzési pályázat. Az eredeti ütemterv szerint Románia az idei év második felében bonyolította volna le az eljárást, és az év végére már meghirdették volna a győzteseket. Grindeanu szerint a közbeszerzési eljárás leghamarabb a jövő év első felében indulhat.

A teljesítendő feltételek között említette a Románia és az Egyesült Államok között az idén nyáron aláírt memorandumba foglaltaknak törvénybe átültetését. Grindeanu felidézte, hogy a memorandum az 5G hálózattal kapcsolatban biztonsági kérdéseket szabályoz, illetve olyan részleteket, amelyek a két ország stratégiai partnerségéhez fűződnek. Ezt törvénybe kell ültetni, de ehhez előbb a román kormánynak fel kell oldania a dokumentum titkosítását - magyarázta.     

Grindeanu szerint a román kormány döntött úgy, hogy titkosítja a dokumentumot, amit ő nem tartott volna szükségesnek. Úgy vélte, az érdeklődő vállalatok joggal kételkednek, hogy nem átlátható a folyamat, és elrejtik, milyen feltételeket vár el tőlük a megrendelő román állam. Emellett a román kormánynak el kell fogadnia még egy határozatot, amely előírja a vállalatok által fizetendő illeték ütemtervét - tette hozzá Grindeanu.     

Elmondta, hogy az Európai Bizottság az év végéig fog közölni egy biztonsági elvárásrendszert, amit teljesíteni kell az új generációs telekommunikációs hálózatok esetében, Romániának ezt is figyelembe kell majd vennie.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust