
Október 20-22. között rendezték meg IX. alkalommal Temes megyében, Újszentesen, az Őszirózsa népdalvetélkedő országos szakaszát, amelyen 14 megye több mint 120 diákja volt jelen. Kovászna megyét 14 diák képviselte, akik a Háromszéki Népdalbarátok megyei népdalversenyen szerezték meg a továbbjutást az országos döntőre. Tanulóink egy-egy első és harmadik díjjal, valamint öt dicsérettel és négy különdíjjal tértek haza.
2017. október 27., 00:052017. október 27., 00:05
Október 20-22. között rendezték meg IX. alkalommal Temes megyében, Újszentesen, az Őszirózsa népdalvetélkedő országos szakaszát, amelyen 14 megye több mint 120 diákja volt jelen. Kovászna megyét 14 diák képviselte, akik a Háromszéki Népdalbarátok megyei népdalversenyen szerezték meg a továbbjutást az országos döntőre. Tanulóink egy-egy első és harmadik díjjal, valamint öt dicsérettel és négy különdíjjal tértek haza.
A résztvevők négy korcsoportban versenyeztek: előkészítő-I-II. osztályosok, III-IV., V-VI. és VII-VIII. osztályosok. A versenyzők egy szabadon választott és egy, a zsűri által kijelölt népdalt kellett elénekeljenek. Kovászna megye csapata kitűnően szerepelt.
Díjazottak: I. helyezett és a Vass Lajos Népzenei Szövetség különdíjasa Balázs Gergő (III. osztály, Sepsiszentgyörgy), III. helyezett és a Romániai Magyar Dalosszövetség különdíjas Szentes Ágnes (II. osztály, Sepsiszentgyörgy). Dicséretben részesültek: Fülöp Zsolna (II. osztály, Kovászna), Mátis Adrienn (IV. osztály, Sepsiszentgyörgy), Pál Zsófia (VI. osztály, Árkos), Oláh-Badi Cintia és Vékony Kitty (mindketten megyeszékhelyi VIII. osztályosok). Dezső Tündér Ilona (IV. osztály, Zágon) az Újszentesi Általános Iskola különdíját, Moldovai Dóra (VIII. osztály, Kovászna) a Vass Lajos Népzenei Szövetség különdíját kapta meg.
Minden kategória első helyezettje, így Balázs Gergő is elnyerte a Vass Lajos Népzenei Szövetség azon különdíját, amely feljogosítja, hogy részt vegyen 2018-ban a Kárpát-medencei döntőn, Budapesten. Mindannyiuknak gratulálunk!
Füleki Katalin
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!