Jól hangzik: vonattal a repülőtérre

Aláírták a szerződést brassói helyiérdekű vasút megvalósíthatósági tanulmányának kidolgozására. A beruházással a háromszékiek is jól járnak, hiszen Sepsiszentgyörgyről vonattal is elérhető lesz a brassói-vidombáki repülőtér.

Farkas Orsolya

2025. augusztus 27., 10:252025. augusztus 27., 10:25

Aláírták a szerződést brassói helyiérdekű vasút megvalósíthatósági tanulmányának kidolgozására. A beruházással a háromszékiek is jól járnak, hiszen Sepsiszentgyörgyről vonattal is elérhető lesz a brassói-vidombáki repülőtér.

Sepsiszentgyörgy polgármestere az idei költségvetés elfogadáskor beszélt a projektről, mely a háromszéki megyeszéket is érinti.A Brassó és környéki helyi érdekű vasút (HÉV) ugyanis összekötné a várost a vidombáki repülőtérrel, a későbbiekben pedig a szépmezői ipari parkot is rácsatlakoztatnák.

A nagyszabású projekt több év tervezgetés, sikertelen közbeszerzés után most új szakaszba léphet, ugyanis Brassó Megye Tanácsának elnöke szerdán bejelentette: a brassói polgármesterrel kötött együttműködési megállapodást és a megvalósíthatósági tanulmány kidolgozására vonatkozó szerződést is aláírták. A megvalósíthatósági tanulmány hat hónap alatt kell elkészüljön.

A dokumentumot több mint 6 millió lejért készíti el a TTL Planning, a Metrans, valamint a Bomap Engineerig társulás. A tanulmány a tervek szerint hat hónapon belül elkészül, a HÉV létrehozására legtöbb 238 millió euró vissza nem térítendő támogatást vehetnek igénybe.

 

Minden feltétel adott

Adrian Veștea tanácselnök kiemelte továbbá, hogy Kolozs és Bihar megyék után Brassó lenne a harmadik az országban, ahol HÉV létesül. A városi önkormányzat honlapján is közzétett tervek szerint 2029-ig három fő útvonal épül ki: Méhkertek (Stupini) városnegyed és a brassói vasútállomás, Zernest és a Dârste városnegyed, valamint Sepsiszentgyörgy és Feketehalom (Codlea) között. Utóbbit a vidombáki repülőtér irányába is kiterjesztik.

Galéria

A Háromszéket is érintő vasútvonal Kökösön, Uzonon és Kilyénen is áthalad majd. „A cél az, hogy új közlekedési alternatívát biztosítsunk a metropoliszövezetben. Ráadásul Kovászna megyei szomszédaink rendkívül örülnek annak, hogy sokkal jobb hozzáférésük lesz a brassói repülőtérhez” – nyilatkozta a Brassó megyei önkormányzat elnöke. A szerdai sajtótájékoztatón elhangzott továbbá: a vasút megvalósításának esélyei a finanszírozási lehetőségeket tekintve jók, minden feltétel adott ahhoz, hogy a beruházás 3-4 éven belül megvalósuljon.

A projektben Brassó Megye Tanácsa, a város önkormányzata, a Brassói Tömegközlekedés Fenntartható Fejlesztéséért Egyesület, valamint kilenc környező település működik együtt.

Fotók: Adrian Ioan Veștea/Facebook

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust