Jól halad az ingatlan-visszaszolgáltatás a megyében

Kovászna megyében az önkormányzatok helyi bizottságai szempontjából már majdnem befejeződött a 2001/10-es számú törvény alapján történő ingatlan-visszaszolgáltatási folyamat, az összes leadott kérésnek kevesebb mint hét százaléka megoldatlan.

Székely Hírmondó

2023. március 30., 10:062023. március 30., 10:06

Kovászna megyében az önkormányzatok helyi bizottságai szempontjából már majdnem befejeződött a 2001/10-es számú törvény alapján történő ingatlan-visszaszolgáltatási folyamat, az összes leadott kérésnek kevesebb mint hét százaléka megoldatlan – mondta el márciusi sajtóértekezletén Kovászna megye prefektusa. Dr. Ráduly István ismertette az ukrán menekültek helyzetét és bejelentette, hogy április első csütörtökén Kézdivásárhelyen tart meghallgatást.

 [reklam]

A prefektus elmondta: Kovászna megyében 2299 restitúciós bejelentést nyújtottak be a helyi hatóságokhoz az állam által 1945. március 6. és 1989. december 22. között jogtalanul birtokba vett ingatlanok visszaszolgáltatásával kapcsolatban. Ezeknek valamivel több mint 10 százalékát, 238-at, sikerült természetben visszaszolgáltatni, 345 esetben (15%) egyenértékű kárpótlást nyújtottak, 14 esetben (0,6%) egyéb javakkal és szolgáltatásokkal kárpótolták az igénylőt és összesen 79 esetben (3,5%) az előbbi három kárpótlási forma valamilyen kombinációjában sikerült megegyezniük a hatóságoknak a volt tulajdonosokkal. A kérések csaknem egynegyedét, 527-et (23%) elutasítottak, 923 igénylést (41%) pedig más hatóságokhoz, legtöbb esetben az állami vagyonkezelő hatósághoz (AVAS) irányítottak át, megoldatlan kérés összesen 157 (6,8%) maradt az önkormányzatoknál, valamennyi Sepsiszentgyörgyön.

Az utóbbi időben viszonylag felgyorsultak az események: 2021 közepén még több mint 350 megoldatlan bejelentés volt, azóta ez kevesebb mint felére csökkent, ami kimondottan jó eredménynek számít, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy nyilván a legnehezebb és legbonyolultabb igénylések maradtak a legvégére. Természetesen azt a 157 kérelmezőt, akiknek nem oldották meg a kérését, nem vigasztalja az, hogy az önkormányzatok 93 százalékban teljesítették az egyébként bonyolult eljárást, de az eredmény összességében nem rossz. Remélem, hogy a közeljövőben a hátralévő estek is megnyugtató megoldást nyernek, és a restitúciós eljárásoknak legalább ezt a felét le lehet zárni” – mondta a prefektus.

A bejelentéseknek két feltételnek kellett megfelelniük: bírósági végrehajtón keresztül kellett megküldeni, és 2001.02.14. és 2002.02.14. között kellett benyújtani. A legtöbb probléma onnan származik, hogy az igénylőnek hitelt érdemlően bizonyítania kell a kért ingatlan tulajdonjogát az állam általi átvétel időpontjában, bizonyítani kell az örökösi státuszt, ha a volt tulajdonos nem él, bizonyítani kell, hogy az állam jogtalanul vette el az ingatlant, illetve – kárpótlás esetén – pontosan be kell határolni az ingatlan elhelyezkedését, hogy annak értékét meg lehessen határozni a közjegyzői értéklajstrom szerint.

Ráduly István beszélt az ukrajnai menekültek helyzetéről is. Kovászna megyében jelenleg összesen 22 menekült tartózkodik: 14 Kézdivásárhelyen (nyolcan az önkormányzat által rendelkezésre bocsátott sportszállóban, haton magánszemélyeknél), haton Sepsiszentgyörgyön és ketten Baróton, ez utóbbiak magánszemélyeknél.

Több sajtóhír szólt arról az utóbbi időben, hogy nem jönnek a kifizetések, és ebből azt a következtetést vonták le, hogy a kormány lezárta a menekültetek elszállásolását és étkeztetését finanszírozó, úgynevezett 50+20-as (50 lej szállásra, 20 lej étkezésre) programot. Körülbelül egy hónap késés valóban van a kifizetésekben, mert többfelé ellenőrzéseket tartottak, ugyanis néhány megyében visszaélések történtek (ilyenre Kovászna megyében nem volt példa). Valószínű, hogy ennek okán is, a kormány újra gondolta a dolgot, abban az értelemben, hogy a pénz ne a befogadókhoz, hanem egyenesen a menekült családokhoz jusson. Egy, a belügyminisztérium honlapján hétfőn közvitára bocsátott sürgősségi kormányrendelet-tervezet szerint, a családok havonta kétezer lejt kapnának, ebből maguknak kellene fedezniük a szállásukat és élelmezésüket. Ismétlem, ez egy tervezet, amely módosulhat, nem tudjuk milyen lesz a végleges formája és azt sem, hogy mikortól lép életbe. Egyelőre a régi jogszabályok érvényesek, és a kormány maradéktalanul folyósítani fogja a megfelelő összegeket mindaddig, amíg ez meg nem változik” – szögezte le Ráduly.

Kovászna megyében 2022-ben néhány tucat ukrán menekült állapodott meg (a számok egyik napról a másikra változtak), ezek szállástámogatására és ellátására tavaly – a megyei katasztrófavédelmi felügyelőségen keresztül – mintegy 528 ezer lejt utalt ki kormány. Ennek az összegnek mintegy 70 százalékát (369 ezer lejt) az önkormányzatoknak utalták, a saját ingatlanjaikban elszállásolt menekültek ellátására, a többit magánszemélyek kapták.

A prefektus folytatja minden hónap első csütörtökén esedékes, kihelyezett meghallgatás-sorozatát, április 6-án, 12 órakor, a kézdivásárhelyi polgármesteri hivatalban várja az érdeklődőket. Iratkozni a 0267 315 444-es számon lehet.

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust