
2020. szeptember 23., 00:042020. szeptember 23., 00:04
– Szerencsés helyzetben vagyunk, mindenki elfér az osztálytermekben, természetesen a védőtávolság betartásával. Amennyiben online oktatásra kényszerülnénk, állunk elébe (szeptember 17-étől a tanintézmény vörös forgatókönyv szerint, online folytatja az oktatást – szerk.). A technikától függ, hogy a gyerekek közül ki tud csatlakozni. A polgármesteri hivatal a rászorulók számára pályázott táblagépekre, reméljük, azok időben megérkeznek, amennyiben nem, úgy folytatjuk a március–május időszakban a közösségi oldalakon bejáratott kiscsoportos tevékenységet. Ám bízom benne, hogy a település »zöld« marad, és az iskolában történhet a nevelő-oktató tevékenység”, fejtette ki Bonda Anna-Mária.
Az intézményvezető hangsúlyozta, a tanintézményt az előírásoknak megfelelően készítették elő a tanévkezdésre. „Szakcéggel fertőtleníttettünk, a folyosón megjelöltük a ki- és bejárati sávokat, a bejárathoz és az osztálytermekbe kézfertőtlenítő-szert helyeztünk el, továbbá a padokat előírásszszerű távolságra helyeztük el”, sorolta. Hozzátette, a helyi tanácstól kapott maszkokat azon diákok között osztják szét, akiknek nincs lehetőségük beszerezni azokat. Az 55 perces órákat, illetve a felváltott, 5 perces szüneteket is megoldják úgy, hogy külön mennek szünetre az elemisták, illetve a gimisek. „Az előírások szerint a kultúrotthonba költöztetett óvodába, illetve az iskolába is tilos a bejárás a szülőknek. A bonyodalmak megelőzése érdekében mindkét helyre kapucsengőt szereltünk”, jegyezte meg.
Hozzátette, ezek mind tervek, az, hogy mennyire működik a dolog, majd a gyakorlatban dől el. „Annyira új és furcsa az egész, hogy vélhetően el kell telnie egy-két tanítási hétnek, hogy kiderüljön, mennyire működik mindez. Ám bízom benne, hogy a járványhelyzet ellenére intézményünk 125 diákja és a pedagógusok is egy eredményes tanévnek néznek elébe”, summázott az intézményvezető”.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!