Klaus Johannis államfő nem hajlandó felmenteni tisztségéből Augustin Lazăr legfőbb ügyészt, és Viorica Dăncilă szociáldemokrata kormányfő miniszterjelöltjeinek kinevezését is elutasítja.
2019. január 04., 12:542019. január 04., 12:54
Lazăr leváltását még októberben kezdeményezte az igazságügyi miniszter, a vádhatóság vezetője azonban bíróság elé vitte az ügyet, Iohannis pedig már akkor jelezte, hogy döntésével megvárja a bíróság határozatát. Mostani, újságírói kérdésre adott válasza sem tekinthető még hivatalos elutasításnak, de az elnök nem titkolta: elégedett Lazăr munkájával és nem fogja őt leváltani.
A jobboldali államfő a jövő hét közepére ígérte a kormányátalakítással kapcsolatos, indoklással ellátott hivatalos válaszát, amelynek "haladéktalan" közzétételére december 20-án kötelezte az alkotmánybíróság. A bukaresti kormány átalakítása körüli politikai csata még novemberben kezdődött. Akkor a kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) nyolc minisztere lecseréléséről döntött, de két miniszterjelöltjét Johannis elutasította, majd amikor a kormányfő helyettük két újabb jelölttel állt elő, az elnök azt mondta: nem hajlandó egy héten belül két kormányátalakításhoz hozzájárulni, a PSD túl sűrűn váltogatja minisztereit.
A jogvitában még az sem egyértelmű, hogy Johannis a kormányfő eredeti miniszterjelöltjeinek, vagy a miniszteri posztokra később javasolt tisztségviselőknek az elutasításáról akar-e hivatalos indoklást kiadni. Elemzők szerint az elnök ezzel az üggyel is azt akarja bizonyítani, hogy jelenleg ő az egyedüli olyan politikai tényező Romániában, amely szembe tud szállni a kormánytöbbség akaratával.
Johannis a májusi európai parlamenti és az év végi romániai elnökválasztást nevezte a 2019-es év legfontosabb politikai eseményeinek. Megerősítette: újabb államfői mandátumra pályázik, legfőbb célkitűzéseiként pedig Románia európai integrációjának és a NATO-ban betöltött szerepének erősítését, illetve a korrupció elleni harc folytatását jelölte meg.
Florin Iordache, a bukaresti képviselőház szociáldemokrata alelnöke szerint Johannis a PSD-vel szemben pozicionálva magát próbál újabb mandátumot szerezni és "törvénysértéseivel" felfüggesztését próbálja kiprovokálni, hogy áldozatként növelje népszerűségét. A nagyobbik kormánypárt megvárja a miniszterjelöltek elutasításának hivatalos indoklását, és annak ismeretében dönt további lépéseiről - mondta a szociáldemokrata politikus.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!