Johannis harmadszor is elutasította a kormányfő által javasolt miniszterjelöltek kinevezését

Klaus Johannis államfő elutasította a Viorica Dăncilă miniszterelnök által javasolt hat miniszterjelöltet, és ismét felszólította a kormányfőt, hogy kérjen támogató szavazást a parlamenttől.

Székely Hírmondó

2019. szeptember 13., 08:132019. szeptember 13., 08:13

Erről Johannis csütörtökön délután nyilatkozott, miután Dăncilă előző nap összesen hat miniszterjelöltet javasolt azokra a posztokra, amelyek egyebek mellett a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) kormányból történt kilépése nyomán ürültek meg. Johannis szerint a kormány politikai összetétele megváltozott, hiszen az ALDE egyértelműen kilépett a kormányból, ezért a kabinetnek fel kell mutatnia, hogy rendelkezik-e parlamenti támogatással.

"A miniszterelnök asszony kormányátalakítás jóváhagyását kéri. Azt kéri, hogy mentsek fel a tisztségből néhány ügyvivő minisztert, és nevezzek ki hat minisztert. Ez a kormányátalakítás érvényesség nélküli és alkalmatlan, ezért egyértelműen elutasítom" - mondta az államfő, aki szerint a kormányfő kérése "durván alkotmányellenes".

A kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) három ALDE-s törvényhozót javasolt, így akarván igazolni, hogy a kormány politikai összetétele nem változott meg.

Johannis szerint a miniszterelnök lépése alkotmányellenes, és utalt arra egyúttal, hogy az utóbbi időben ez már a harmadik kormányátalakítási kísérlete, amit ő (Johannis) mindhárom esetben elutasított. Jelezte, hogy a továbbiakban is így fog tenni, ha a kormány megpróbálná kikerülni a parlamenti szavazást. Az elnök szerint az alkotmány 85. cikkelye világosan fogalmaz, és a kabinetnek jóváhagyást kell kérnie a parlamenttől, hogy folytathassa munkáját.

"Miniszterelnök-asszony, egyenesen, és itt, a nyilvánosság előtt megmondom önnek: Románia parlamentje elé kell járulnia és bizalmi szavazatot kell kérnie kormánya számára! Másként a dolgokat nem lehet megoldani" - nyomatékosította az államelnök a Cotroceni-palotában tartott sajtónyilatkozatában.

Az elnök szerint Dăncilă lépése azt mutatja, hogy a PSD fél a parlamenti szavazástól, és megpróbálja húzni az időt.

"Látszik ugyanakkor az is, hogy a Szociáldemokrata Párt foggal-körömmel kapaszkodik a hatalomba, késleltet egy olyan eljárást, amelyet pedig az alkotmány világosan megkövetel. Megismétlem: egyetlen új miniszter kinevezését sem fogom jóváhagyni egészen addig, amíg a bizalmi szavazat meg nem születik a parlamentben!" - szögezte le Klaus Johannis.

Az ALDE-miniszterek lemondása nyomán Dăncilă javasolt már három ideiglenes minisztert, akik kinevezését Johannis elutasította. Ebben az ügyben a kormány az alkotmánybírósághoz fordult, amely várhatóan szeptember közepén dönt arról, hogy Johannis megszegte vagy sem az alaptörvényt.

Johannis bejelentését követően a PSD ismét azzal vádolta meg az elnököt, hogy megszegi az alaptörvényt, így a mostani döntés ügye is a bíróság elé kerülhet.

(MTI/Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés