Az Egyesült Királyság Európai Unióból való kilépéséről szóló, csütörtökön bejelentett megállapodás semmilyen változást nem hoz a királyságban élő román állampolgárok számára - jelentette ki Klaus Johannis államfő.
2019. október 18., 10:102019. október 18., 10:10
"A Nagy-Britanniában élő román állampolgároknak ugyanazt jelenti, amit az első változat is jelentett, és nagyon jó lenne, ha ezúttal valóban gyakorlatba is ültetnék a megállapodást" - szögezte le Johannis, hozzátéve, hogy az új egyezményben nem változtak azok a pontok, amelyekről már mindkét fél tárgyalt és kiegyezett; a változás az Írország és Észak-Írország közti határra vonatkozó egyeztetésekkel kapcsolatos.
Johannis megerősítette korábbi álláspontját, miszerint egy rendezett Brexitet tart jó megoldásnak, mert ez biztosítaná a királyságban élő román állampolgárok számára jogaik betartását.
A Brexit-megállapodás jól védelmezi a román állampolgárokat, véli Klaus Johannis. "A mi szempontunkból korrekt szöveg született" - nyilatkozta az államfő.
"Jó hír, hogy csütörtökön sikerült megállapodnunk az Egyesült Királyság rendezett kilépéséről az Európai Unióból. A mi szempontunkból korrekt szöveg született" - nyilatkozta az államfő, aki szerint most már csak az angol parlament véleményét kell megvárni az ügyben.
Nem javasolhat uniós biztosjelöltet olyan kormány, amelyet leváltott a parlament - jelentette ki Klaus Johannis csütörtökön Brüsszelben, ahol az Európai Tanács ülésén vesz részt.
"Sajnos nálunk van egy akadály, amelynek Dăncilă-kormány a neve" - fogalmazott az államfő a biztosjelölt kinevezésére utalva, hozzátéve, elutasítja annak lehetőségét, hogy olyan kormány nevesítsen biztosjelöltet, amelytől a román parlament jogszerűen megvonta a bizalmat.
Johannis hozzátette, nem kíván a brüsszeli hivatalosságokkal biztosjelöltekről tárgyalni, de közölni fogja az Európai Bizottság megválasztott elnökével: nem tudja elfogadni, hogy egy menesztett kormány javasoljon uniós biztost, akinek a kinevezését aztán jóvá is hagyják.
Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság megválasztott elnökével tárgyalt Klaus Johannis államelnök Brüsszelben.
Johannis a közösségi médiában is közzétett egy fotót, amely Ursula von der Leyennel való találkozását örökíti meg. "Nagyon jó találkozó az Európai Bizottság választott elnökével" - írta az államfő a Twitterre.
"Von der Leyen asszony biztosított, hogy érvényes marad a Románia számára kijelölt portfólió, és semmi okom most azt feltételezni, hogy egyoldalú változtatások bukkanhatnak fel" - tette hozzá az elnök.
Az államfő szerint egy feddhetetlen európai biztosra van szükség, lehetőleg nőre.
Johannis elmondta: Ursula von der Leyen kifejezte kívánságát, hogy a romániai biztos lehetőleg nő legyen.
"Nyilvánvaló, hogy egy feddhetetlen európai biztosra van szükségünk, lehetőleg nőre. Vannak nekünk hozzáértő embereink, küldjük őket Brüsszelbe" - felelte kérdésre válaszolva Klaus Johannis.
Amikor arról kérdezték, hogy Luminiţa Odobescu megfelelő személy lenne-e, Johannis azt válaszolta, hogy "nevekről nem beszéltünk".
Az államfő szerint Ursula von der Leyen nagyon aggódik a kialakult helyzet miatt.
"Van egy ügyvivő kormányunk, amely nem fog biztost jelölni. A Bizottság sürget, még akkor is, ha az egy hónapos késés nem Románia miatt következett be, ám a helyzet bonyolult, és remélem sikerül megoldásokat találni. Teljesen helytelen és súlyos hiba lenne, ha Románia miatt akadna el a folyamat"- mondta Iohannis.
Az államfő kifejtette, hogy az EB megválasztott elnökével folytatott megbeszélések során nem hangzott el határidő az európai biztos kinevezésével kapcsolatban.
"Nem adtak határidőt, de az volt a kérés, hogy próbáljuk meggyorsítani az eljárást" - mondta Johannis.
Hozzátette: mikor visszatér az országba, megbeszéléseket kezdeményez az európai biztos kinevezésének megoldására.
Klaus Johannis államfő nagy sikernek tekinti, hogy Laura Codruţa Kövesit európai főügyésznek nevezték ki, és köszönetét fejezte ki Emmanuel Macron francia elnöknek a segítségért.
"Ez egy siker Laura Codruţa Kövesi, de jelentős siker Románia számára is. Az új európai intézmény vezetője egy román ügyész. Most már van egy emberünk, aki egy európai intézményt vezet. (...) Macron francia elnökkel egy nagyon jó beszélgetést folytattam. Köszönetet mondtam neki az európai főügyész kinevezési és megválasztási eljárásában való rendkívüli és sikeres részvételéért, és megvitattuk a Bizottság megalakulását is, hisz ez Franciaország szempontjából is bonyodalmakkal jár" - fejtette ki Johannis az Európai Tanács ülése előtt.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!