Johannis: a PSD-kormánynak már rég távoznia kellett volna

A Szociáldemokrata Párt mestere az időhúzásnak, a PSD-kormánynak pedig már rég távoznia kellett volna - jelentette ki szerdán Klaus Johannis államfő.

Székely Hírmondó

2019. szeptember 05., 08:452019. szeptember 05., 08:45

A Cotroceni-palotában tartott sajtótájékoztatóján az elnök arról beszélt: a caracali gyilkosság egyes állami intézmények súlyos hiányosságaira irányította a figyelmet. "A hozzá nem értés, az egyértelmű procedúrák hiánya, a korrupció, a nemtörődömség megrázó végkifejlethez vezetett: ahhoz, hogy az állam képtelen volt megvédeni saját polgárainak életét" - fogalmazott Johannis.

Emlékeztetett, hogy kérése értelmében a kormánynak augusztus végéig meg kellett volna hoznia egy olyan intézkedéscsomagot, amely megakadályozhatja a caracalihoz hasonló eseteket. A PSD azonban belső válságának megoldásával foglalkozik, ahelyett, hogy az állampolgárok mindennapi életét befolyásoló, sürgős megoldásra váró kérdésekre találna választ - vélekedett Klaus Johannis.

Kifejtette, az eltelt idő alatt csak néhány hirtelen, a közvélemény nyomására meghozott döntés született, a felelős vezetőket 'egyik intézményből a másikba helyezték', anélkül, hogy valóban szankcionálták volna őket.

"A PSD már többször bebizonyította, hogy mestere az időhúzásnak, és reméli, hogy az emberek elfelejtik, kié a felelősség valójában. Ezekben a napokban egy süket politikai harc szemtanúi lehetünk, amelynek a hatalom megőrzése a célja. Sajnos beigazolódott minden, amit a költségvetésről az év elején mondtam. Nem történnek nagy beruházások, nem épülnek kórházak és autópályák. A PSD nem ezekkel foglalkozik, nem olyan dolgokkal, amelyek maximálisan foglalkoztatják az embereket, hanem azzal, hogy biztosítsa hatalmát, árverésre bocsátva tisztségeket. Így néz ki egy csődös kormányzás" - jelentette ki az államfő.

Azt is sérelmezte, hogy a PSD megengedhetetlen módon halogatja azon törvénymódosítások elfogadását, amelyek a hatósági operativitást erősítenék a caracalihoz hasonló helyzetekben. Véleménye szerint a PSD-sek lemondtak arról, hogy rendszeren belüli módosításokat eszközöljenek, miután ráeszméltek: ez a lépés azt jelentené, hogy kivonják az igazságszolgáltatást és a rendőrséget a politikai kontroll alól.

Klaus Johannis felhívta a figyelmet, hogy a büntetés-végrehajtási jogorvoslat törvényét azok után sem vonták vissza, hogy számos negatív következménye lett, ugyanakkor a Román Rendőrség hitele megcsappant a túlzott politikai ellenőrzés miatt. "Az utóbbi évek kormányai tisztségükre alkalmatlan emberekkel töltötték meg az országot, túl sok szakembert menesztettek, és hozzá nem értő embereket tettek a helyükre. A PSD-kormány sok rosszat tett Romániának, és már rég távoznia kellett volna" - tette hozzá az elnök.

Viorica Dăncilă miniszterelnök szerint "szégyenletes", hogy Klaus Johannis államfő ennyi idő elteltével is felemlegeti a caracali tragédiát, miközben folyamatosan próbálja akadályozni a kormány tevékenységét.

"Erkölcstelen ezt az oly kényes témát, ezt a drámát arra használni fel, hogy előfeltételeket gyártson politikai lépéseihez" - fogalmazott szerda esti nyilatkozatában a kormányfő, aki szerint az elnök kizárólag a kormány kritizálásával van elfoglalva, és közben elfelejti, hogy ő maga is a végrehajtó hatalom része, így a felelősség megoszlik.

Rámutatott, a kormány minden szükséges intézkedést meghozott a caracali tragédia után, azaz megbüntette a felelősöket, sürgősségi rendelettel módosította az 112-es segélyhívó és helyazonosító rendszert, törvénytervezetet készített elő az eltűnt személyek ügyében való közbelépési eljárás módosítására, valamint a szabadságfosztás büntetésének szigorítására. "Az elnök azonban inkább figyelmen kívül hagyja mindezeket és - teljesen elrugaszkodva attól, ami most történik - cinikus módon ismét előhozza ezt a drámát. Önös érdekektől vezérelve, csak azért, hogy legitimálni próbálja saját tehetetlenségét" - tette hozzá.

Sajtónyilatkozatában az ellenzéki alakulatokat is bírálta a miniszterelnök. Azt mondta, a teljes ellenzék azzal van elfoglalva ezekben a napokban, hogy billentse ki egyensúlyából az országot, a törvényhozók ahelyett, hogy tennék a dolgukat, "alkudoznak a voksokkal, és veszekednek a bizalmatlansági indítványon". "Felkérek valamennyi politikust, akit elhipnotizált a választások tétje, hogy térjen magához. Jusson eszébe, miért lép be minden nap a pártszékházba, a parlamentbe, a Cotroceni-palotába vagy bármely más intézménybe, amelynek része vagy amelyet vezet. Mert azért választották meg őket az állampolgárok, hogy az embereket képviseljék és támogassák, nem pedig saját magukat és saját érdekeiket" - fogalmazott Viorica Dăncilă, ismét hangsúlyozva, a kormány megtesz mindent annak érdekében, hogy megszerezze a támogatást mandátuma kitöltéséhez, a kormányprogram gyakorlatba ültetéséhez.

(Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés