Az Eugen Teodorovici pénzügyminiszter által bejelentett, új adókat és illetékeket bevezető sürgősségi kormányrendelet "káoszt okoz a gazdaságban" - véli Klaus Johannis államfő.
2018. december 19., 15:022018. december 19., 15:02
A Legfelsőbb Védelmi Tanács ülését követő sajtónyilatkozatában az elnök rámutatott, a Viorica Dăncilă vezette kormány beiktatása után a miniszterelnök azt mondta, az általa vezetett kabinet nem fog új adókat és illetékeket bevezetni, most mégis erről szóló rendelet elfogadására készül. Johannis hangsúlyozta, a kormány sem a gazdasági szféra képviselőivel, sem más illetékes állami intézményekkel nem egyeztetett a tervezett intézkedésről. "Nem előzte meg a tervezetet megalapozó elemzés, hallatlan ötleteket tartalmaz, káoszt okoz a gazdaságban" - fogalmazott az államfő.
Az elnök felszólította a kormányt, hogy "gondolja meg magát a rendelettel kapcsolatban", mivel az ilyen "elhamarkodott" intézkedéseket rendszerint az egyszerű emberek sínylik meg.
"Arra számítunk, hogy minden drágulni fog. Ez lesz ennek a rendeletnek a hatása" - nyomatékosította az államfő.
Újságírói kérdésre válaszolva az elnök kifejtette, az, hogy a korábbi ígéretek ellenére év végén a "versenyszférától pénzt elvonó" intézkedéseket tartalmazó sürgősségi rendelettel áll elő a kormány, "egyértelművé teszi, hogy gond van a költségvetéssel".
"Hogyan magyarázhatnánk meg különben azt, hogy itt az év vége, de még nincs költségvetés-tervezet. A törvény világosan előírja, hogy a kormánynak kötelessége minden év november 15-éig a parlament elé terjeszteni a következő évi költségvetés tervezetét. A kormány úgy döntött, hogy figyelmen kívül hagyja ezt a kötelező érvényű törvényi előírást. A következtetés tehát: nincs pénzük, nem tudják, hogyan tegyenek szert pénzre, így mindenféle adókat és illetékeket találnak ki. Ez a PSD-féle hozzáállás teljesen elhibázott" - fogalmazott az államfő.
Eugen Teodorovici pénzügyminiszter kedden több adóügyi és költségvetési intézkedés bevezetését is kilátásba helyezte. A kormány tervei szerint január 1-jétől úgynevezett "kapzsisági adót" vetnek ki a bankokra abban az esetben, ha a három és hat hónapos bankközi hitelkamatláb (ROBOR) meghalad egy bizonyos határértéket.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!