Joe Biden a félig magyar Antony Blinkent nevezi meg külügyminiszteréül

Joe Biden demokrata párti elnökjelölt várhatóan Antony Blinkent nevezi majd meg külügyminiszter-jelöltjéül - jelentette a Bloomberg News hírügynökség vasárnap későn este.

Székely Hírmondó

2020. november 23., 09:192020. november 23., 09:19

A közlést sem Biden munkatársai nem kommentálták, sem Antony Blinken. Az 58 éves Blinken 2015 és 2017 között külügyminiszter-helyettes, azt megelőzően pedig Barack Obama elnök nemzetbiztonsági tanácsadójának helyettese volt. Pályáját Bill Clinton kormányzata idején kezdte a külügyminisztériumban.

Internetes honlapján hétfőre virradóra a The New York Times is azt jelentette, hogy Biden Blinken mellett dönt. A lap "a globális szövetségek" híveként írta le Blinkent, megjegyezve, hogy ő Joe Biden legközelibb külpolitikai és nemzetbiztonsági tanácsadója.

Korábbi sajtóértesülések szerint Joe Biden fontolgatja Susan Rice, az Obama-kormányzat ENSZ-nagykövete jelölését is a külügyminiszteri posztra. Rice a napokban újságíróknak nyilatkozva "nyitottnak" mondta magát e jelölésre.

Katie Bedingfield, Biden kommunikációs tanácsadója vasárnap a Fox televíziónak nyilatkozva - kérdésre válaszolva - közölte, hogy Joe Biden kedden hozza nyilvánosságra a várható kormányzata tagjainak névsorát.

Hasonlóképpen nyilatkozott Ron Klain, Biden leendő kabinetfőnöke is az ABC televízióban.

Jennifer Psaki, Biden egyik tanácsadója, a CNN televízióban, szintén vasárnap, arról beszélt, hogy a leendő Biden-kormány "sokszínű lesz". Úgy fogalmazott: a Bidenre és alelnökjelöltjére, Kamala Harrisre szavazók között "vannak progresszívek, mérsékeltek és republikánusok is, jóllehet, az amerikaiak túlnyomó többsége nem e meghatározások szerint gondol önmagára". Hozzáfűzte: a várható kormányzat tükrözi majd Amerikát.

"Vagyis ez ideológiai sokszínűséget jelent majd, s (Biden) azt szeretné, hogy többféle felfogású ember üljön az asztal körül" - mondta.

Bernie Sanders, az Egyesült Államokban radikális baloldalinak számító nézeteiről ismert vermonti független szenátor még pénteken az AP amerikai hírügynökségnek adott interjújában arról beszélt: "számomra teljesen egyértelmű, hogy a progresszív nézeteknek helyet kell adni a Biden-kormányzatban". Nyilatkozatát elemzők úgy értékelték, mint nyomásgyakorlást Joe Bidenre.

Antony Blinken édesanyja révén félig magyar származású, apja, Donald Blinken 1994 és 1997 között az Egyesült Államok budapesti nagykövete volt.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés