2017. december 12., 00:182017. december 12., 00:18
A Jobbikot törvénybe ütköző gazdálkodásáért az erre illetékes állami szerv 330 millió forintra büntette. Ez elég nagy összeg ahhoz, hogy az egyszerű emberek megrettenjenek, és kifizethetetlennek gondolják. Miközben a pártfinanszírozásban milliárdok mozognak. S miként azt Felcser V. Örs blogger megállapította, a Jobbik több mint 5 milliárd forinthoz jutott az utóbbi hét évben az államkasszából, amihez hozzájön a különböző egyéb forrásokból befolyt, vélhetően ennél sokkal nagyobb összeg. De kényelmesebb most demokrácia sérelme miatt sivalkodni, hogy a kormány felszámolja a politikai versenyt, mert ellehetetleníti a legnagyobb ellenzéki párt választásokon való indulását. Most ez ugyanis a retorika, a jobbikosok képesek arcátlanul azt állítani, ráadásul Simicskával a hátuk mögött, hogy a 330 millió forintos bírság megbénítja a működésüket, mi több, gyűjtést is indítottak a bírság összegyűjtésére.
Vona arról beszél, hogy pártja szövetséget köt a kormányváltást akaró emberekkel, azok utcára hívásával fenyegetőzik. A kormányváltást akarók, ha van egy kellően mobilizáló ürügy, akkor képesek nagy tömegben az utcára vonulni, lásd az internetadó elleni tiltakozáshullámot. Kétséges viszont, hogy a Jobbik pénzügyi szabálytalanságainak jogos vagy jogtalan szankcionálási kérdése kellő mobilizáló erő-e. Úgy vélem, nem.
A másik oldalról nézve taktikai hiba volt megbüntetni a Jobbikot, mert most az áldozat szerepében tetszeleghetnek, minden alap nélkül. Finanszírozási gondjaikat így is, úgy is megoldja Simicska, aligha elképzelhető, hogy a milliárdos, miután egész média-birodalmát és plakáthelyeit a Jobbik szolgálatába állította az Orbán Viktor elleni bosszúhadjáratában, most majd megijed 330 millió forint bírságtól.
Egyelőre azonban a hisztériakeltés a forgatókönyv. A Soros-kompatibilissé varázsolt Jobbik, melynek elnöke nem is oly rég elvi éllel jelentette ki, hogy nem hisz a demokráciában, most hirtelen a demokrácia bajnoka lett, és a Chartára jellemző üzenetekkel próbálja megszólítani az Orbán ellen heccelt választókat. A helyzet kétesélyes. Reménykedjünk benne, hogy győz a politikai józanság, és a választók annak a politikai erőnek szavaznak ismét bizalmat, mely még a szobafogságban levő és puhasággal aligha vádolható Budaházy György szerint is a legjobb kormányt adta az országnak a rendszerváltás óta.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!