
Az átlagosnál jobb termés várható – ennyiben summázható Könczei Csaba véleménye. A Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője szerint az időjárásra kevés panasz eshet az idén, nemcsak volt csapadék, hanem az eső „szinte megrendelésre esett”.
2017. augusztus 10., 00:172017. augusztus 10., 00:17
Az átlagosnál jobb termés várható – ennyiben summázható Könczei Csaba véleménye. A Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője szerint az időjárásra kevés panasz eshet az idén, nemcsak volt csapadék, hanem az eső „szinte megrendelésre esett”.
Könczei Csaba elmondta: a 22 500 hektár gabonával elvetett területről csaknem 19 000 hektáron, azaz az összterület mintegy 85 százalékán már befejezték az aratást. Az őszi gabonát gyakorlatilag begyűjtötték, valamennyi tavaszi árpa, tavaszi búza és zab van még a határban.
– Számadatokról még nem beszélünk, de összességében azt mondhatom, az átlagosnál jobb gabonatermés volt az idén. Ez nem utolsósorban annak köszönhető, hogy abban az időszakban, amikor a legjobban kellett, mindig hullt valamennyi csapadék – véli a szakember.
A betakarítás is akadálymentesen zajlott, hisz az utóbbi hetekben igazán meleg, ahogyan azt egykor mondták, aratóidő volt.
Az igazgató azt állítja: a burgonya és a répa is túl van már a „kritikus perióduson”, és hogyha valami „rendkívüli katasztrófa” nem történik, akkor a megye egész területén ezekből is bőséges termésre van kilátás.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!