
A tavalyhoz képest megváltozott körülmények ellenére az elvárásoknak megfelelően zajlott le az István, a király Székelyföldi Nagyprodukció idei előadássorozata. Az apró hibákból tanulva a szervezők idén több újítással tettek a még jobb megfelelő vizuális és akusztikus élmény érdekében, és nagyon hálásak a közönségnek azokért a jó energiákért, amiket beleadott az előadásokba. Dancs Zsolt producert kérdeztük.
2022. augusztus 31., 00:032022. augusztus 31., 00:03
Dancs Zsolt szerint az idén sokkal könnyebb dolguk volt, mint tavaly, mert már tudták, hogyan kell az Arénát berendezni, mire van szükség, és a csapat is össze volt már kovácsolódva. Tavaly több lehetőségük volt próbálni, mint idén, mert a megszorítások miatt jobban ráértek a művészek, most kissé nehezebb volt a színészeket, zenészeket összeverbuválni, mert sok színházi fellépésük és koncertjük van, de a júniusi és júliusi műhelymunkák alatt összeállt az előadás, illetve augusztus 12-től egy rövid ebédszünettel reggel 10-től este 10-ig próbáltak – számolt be lapunknak a producer.
Több helyen belenyúltak a színpadtechnikába is, ezek is javulást eredményeztek: több, erősebb, intelligens világítótestet használtak, a hangfaltornyok arról gondoskodtak, hogy a nézőtér minden pontján a legmegfelelőbb hangminőségben hallatsszon az ének, a kóristák és a szimfonikusok fülhallgatókat kaptak, így nem kellett annyi kiegészítő hangszórót elhelyezni, tisztább volt a hangzás. Igaz, egy ilyen nagyszabású produkciónál óhatatlanul becsúsznak apró hibák, például egy tánclépésnél, hirtelen mozdulatnál elmozdulnak a szólistákra ragasztott mikroportok, mikrofonok, ami mindjárt más hangzást eredményez, de ebben a műfajban ezt a kockázatot fel kell vállalni – tudtuk meg.
Az mindenképpen a szervezők javára szól, hogy az első napi torlódást a jegykezelésnél nagyon jól kezelték. Az önkéntesek már előre szóltak a jegykezelésre váróknak, hogy húzzák fel a telefon fényerejét, így gyorsabban ment, másnapra pedig több szkennert is beszereztek, és minden előadás pontosan kezdődött. Még az időjárás is kedvezett a produkciónak és a nézőknek, mert 23-án akkor kezdett el esni az eső, mikor az utolsó néző is elfoglalta a helyét.
Bár a színészek, táncosok profik, akik kellően fel vannak készülve az intenzív igénybevételre, egy véletlen balesetet idén nem sikerült elkerülni: Lőfi Gellért a 21-i előadáson rosszul ugrott az egyik jelenetben, és megsérült, a további előadásokban helyettesíteni kellett.
– Nagyon jó a hangulat a stábban, de a zenében is megvan ez az összetartó erő – vélekedett Dancs Zsolt, megköszönvén a produkcióhoz nyújtott támogatást a sepsiszentgyörgyi önkormányzatnak, a megyei tanácsnak és a nézőknek. Sok magyarországi néző is érkezett a rockopera előadásaira. Tudnak olyan egyedi esetekről, hogy csak ezért jöttek haza Németországba és Spanyolországba szakadt háromszékiek.
Csak arról nem sikerült egyelőre többet megtudnunk, hogy jövőre is lesz-e az ideihez hasonló előadássorozat, addig még rendben meg kell történjen a színpadbontás, az utómunkálatok több hónapig is eltarthatnak.
Az előadás a mű szerzői jogait képviselő Zikkurat Színpadi Ügynökség és a Melody Kft. ötlete alapján és az ők engedélyükkel jött létre.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!