
Az utóbbi három nap során húsz megye összesen 54 településén, valamint a fővárosban okozott károkat a rossz idő - közölte hétfői sajtótájékoztatóján Monica Dajbog belügyminisztériumi szóvivő.
2019. január 28., 13:092019. január 28., 13:09
Információi szerint a belügyi alakulatok - rendőrök és tűzoltók - több mint 2200 kidőlt fát és 44 földre zuhant oszlopot távolítottak el az elmúlt 3 nap alatt. A kitört fák és oszlopok 363 személygépkocsit rongáltak meg.
Pénteken az időjárás több utat járhatatlanná tett, többek közt két autópályát - az A2-est, illetve az A3-ast - is le kellett zárni a forgalom elől.
A hétvége során nyolcezer tűzoltó, rendőr és csendőr dolgozott a terepen veszélybe került emberek megmentésén, kidőlt fák, oszlopok, huzalok eltávolításán, a forgalom irányításán, az úttestre ömlött víz kiszivattyúzásán. 17 lakásban és 28 útszakaszban is kárt tett az időjárás - sorolta a szóvivő.
A hegyi csendőröknek 23 turistát kellett megmenteniük és biztonságos helyre kísérniük ezekben a napokban.
A sínpárokra esett kövek és fák miatt egy időre szünetelt a vasúti közlekedés Valea Albă és Drobeta Turnu Severin, valamint Pietrele Albe és Strâmbuţa között. A jegesedés késéseket okozott a vasúti, valamint a légi közlekedésben is.
Ialomiţa megyében szombaton körülbelül 50.000 fogyasztónál szünetelt az áramellátás a rossz idő miatt. Továbbra sincs áram az ország 34 településén, összesen 22.000 háztartásban.
Jelenleg egyetlen országút vagy autópálya sincs lezárva a forgalom elől időjárási viszonyok miatt - tette hozzá Dajbog.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!