
Csaknem egymillió tanuló kihagyott 24 iskolai hetet, mert nem volt internethozzáférése - hívja fel a figyelmet csütörtöki közleményében a World Vision Románia.
2021. március 11., 13:142021. március 11., 13:14
A gyermekek jólétéért tevékenykedő alapítvány szerint fennáll a kockázata annak, hogy emiatt "rekordokat dönt" az iskolaelhagyás.
A civil szervezet szerint a jobbára vidéki iskolába járó, hátrányos helyzetű tanulók 40%-a különféle okok miatt nem részesült online oktatásban: vagy nem volt okostelefonja és táblagépe, vagy nem volt internetkapcsolata. Azon falvak egyharmadában, ahol a World Vision működik, alig vagy egyáltalán nincs jel, a tanárok nem voltak felkészülve, hogy online tanítsák és vizsgáztatassák a tanulókat.
A leginkább hátrányos helyzetből származó nyolcadik osztályos tanulók 30 százaléka nem vett részt a képességvizsgán, azok közül pedig, akik részt vettek, fele nem érte el az ötöst matematikából.
A járvány hatásait ezen gyerekek családjait is érintette. Tavaly nyáron a szülők 60%-a nem dolgozott, a családok 50%-ában hiány volt élelemből és alapvető fogyasztási cikkekből.
Az helyzet nem sokat javult: 2021 elején 237 ezer gyereknek nem volt internethozzáférése, 287 ezer tanulónak pedig nem voltak a birtokában az online tanuláshoz szükséges eszközök.
Az iskolák újranyitása után a tanárok 80 százaléka úgy vélekedik, hogy képzésre volna szüksége a digitális oktatás terén, 66%-uk szerint standard útmutatásra lenne szükség a tananyagpótló órákat illetően, a vidéken tanító pedagógusok több mint fele azt mondja, hogy diákjai jelentősen lemaradtak a járvány következtében.
A World Vision Románia pénzalapokat csoportosított át, hogy 24 ezer gyereknek élelmiszertámogatást, higiéniai termékeket és ösztöndíjakat biztosítson. Több mint ötezer gyerek kapott táblagépet az online tanuláshoz, és a World Vision támogatásával négyezer diák az iskola udvarán bepótolta az elmaradt órák egy részét. Az alapítvány oktatási programjában részt vevők 95%-os sikerrátával vették az érettségi vizsgát.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!