Jégaszalás s a többi…

Ma is, pontosan az évnek ebben az időszakában, esztendő derekán, júniusban szájra veheti a diák, amit versben a költő fogalmazott meg száz és egynéhány évvel ezelőtt, azt tudniillik, hogy pusztuljatok bilincses iskolák, habár bilincsről s más efféle kínszerről még csak szó sem eshet az oktatás és nevelés újonnan nyitott „frontjain”. Mert hiszen ma – nem győzik elégszer ismételni – gyermekközpontúnak kell lennie az iskolai munkának, s mondják ezt oly komolysággal, mintha régen nem a gyermek előmenetele érdekében tették volna dolgukat tanítók és tanárok. Még egy-egy nyakleves sem a diák ellen, hanem éppen az ő javára és érdekében osztatott ki...

Hogy aztán az iskolától egy nyár idejére „megszabadult” diák mit kezdett magával, sokféle egyéni s más tényező, sok esetben éppen a családban felmerült szükség döntötte el. A pihenésnek, kikapcsolódásnak, de még a semmittevésnek is számtalan útja-módja volt és van. Lehet az időt mulatni hasznosan, tartalmasan, de haszontalanul s értelmetlenül is.

Azt gondolom, ebben a választásban a családnak, a társadalmi környezetnek s a közhangulatnak nagy szerepe van. Tapasztalhatjuk s tudhatjuk, a munkaközpontú társadalmak viszik előre az egyént s a családot. Nem lehet Hamupipőkének tekinteni az embert, vagy újonc közlegénynek, olyan elfoglaltságot adva neki, amelynek nem látni értelmes célját. Ha tétlenségre kényszerítik, mellékvágányra terelik s látszateredményeket várnak el tőle, az élet értelmétől fosztják meg. Jó példa lehet minderre a sokunk emlékezetéből kitörülhetetlen szocialistának nevezett rendszer – hordjuk magunkkal azt a sok felejthetetlen (!) élményt! –, amelyben oly lendülettel termelt az ország – az ötéves terv a korabeli pártpropaganda szerint négy és fél év alatt lett teljesítve! –, hogy például az árukínálat a mindennapi elemi szükségleteket sem volt képes kielégíteni. Az élelmiszerüzleteket a kint-sor-bent-kong „kínaiasított” megnevezéssel illettük! Most viszont a túlfogyasztásra szólítanak fel úton-útfélen, olyan igényeket próbálnak ébreszteni az emberben, amelyek jóval meghaladják valós szükségleteit. Így telnek aztán az öblös kukák, növekednek a szemétdombok a fölös dolgokkal nap mint nap, hihetetlen gyorsasággal. Hatalmas az ember, képes hegyeket megmozgatni, elhordani, de emelni is! Például szemétből. Az egykori Illés-dal szerint a szemétdomb nem szégyenkezik, egyre nő, egyre nő, elterpeszkedik…

Szóval egyre komolyabb kihívásokkal szembesülnek, egyre bokrosabb feladatok előtt találják magukat szülők, nevelők, pszichológusok s környezetvédők... A világ ugyanis arra ösztönöz, hogy vásárolj. Ez legyen egyetlen célja és tartalma életednek. Töltsd összkomfortos üzletekben, plázákban napjaid, az légyen kikapcsolódásod, időd mulatásának helyszíne is. Fogyasztói társadalomban élnénk, amelynek ilyenek az elvárásai. Az élet viszont több ennél, azt lehetetlen ennyire leegyszerűsítenünk, hiszen akkor az ember is, ahogy az egykori meghatározás szólt, egydimenzióssá válik.

A játszó, a játékra mindig kész ember, a humorral megáldott egyúttal jó nevelő is, képes akár az önkritikát is felébreszteni a másikban, akit mondjuk a semmittevéséért, értelmetlen időtöltéséért „céloz meg”. Hogy csak az általam is gyakorta hallott játékos nyelvi telitalálatokat soroljam, ha valakire azt mondták, hogy jeget aszal, zabot hegyez vagy fövenyt kötöz, még ha meg is nevettették ezzel, elgondolkozhatott az illető saját pillanatnyi helyzetén és „hivatásán”…