
Berlinben néma tüntetésen vonultak az oltásellenesek, és legalább ugyanannyi ellentüntető haladt végig ugyanazon az útvonalon edényekkel, serpenyőkkel, dobokkal zajongva.
2020. november 23., 06:472020. november 23., 06:47
[reklam]
A portugál fővárosban a kulturális szektor dolgozói tartottak „éhség- és nyomorúság” demonstrációt. Fesztiválszervezők, színpadi-, ás hangtechnikusok fekete dobozaikat állították fel a Campo Pequeno aréna elé, bent pedig a közegészségügyi előírásokat betartva jelezték; a lezárások miatt az ágazat és a benne dolgozók halálra van ítélve segítség nélkül.
Képviselőjük szerint a „kormány eddig bejelentett kompenzáló intézkedései haszontalanok, nem segítenek. Ha valamilyen csapás éri a mezőgazdaságot, halászatot, a bankszektort – akár a magánbankokat is –, a kormányzat megmenti őket. A kulturális szektor sem lehet kivétel” - állítja Sandra Farinha.
Több francia városban, így Párizs mellett Bordeaux-ban is katolikus hívők százai követelték a templomok megnyitását. Az istentisztelet szabadságáért imádkoztak Saint-André Katedrális előtt.
Az akció egyik szervezője eltökélt. Azt mondja, addig kérik, míg meg nem kapják. „Ez nem egy hirtelen jött vasárnapi szeszély. Ez az összes Bordeaux-i katolikus, sőt az összes francia hívő mozgalma. Akik teljes szívükből kívánják a szentmisét, és vágyják megkapni a hálaadást.”
A francia kormány 2021 januárjáig három lépcsőben, fokozatosan oldja fel a koronavírus-járvány miatt bevezetett általános karantént - a járvány alakulásától és az ahhoz kapcsolódó tevékenységek kockázataitól függően.
(euronews)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!