Ittasan, jogosítvány és érvényes rendszám nélkül vezetett

Erősen ittasan, jogosítvány nélkül ült egy érvénytelen rendszámú autó kormánykereke mögé egy 29 éves férfi, ráadásul a rendőröket is megpróbálta becsapni. Az eset hétvégén történt Kézdivásárhelyen, az eredménye pedig őrizetbe vétel és bűnügyi eljárás lett.

Farkas Áron

2023. október 24., 11:202023. október 24., 11:20

Vasárnap délután a kézdivásárhelyi rendőrök járőrözés közben észrevettek egy személyautót, amely kanyarogva haladt a Bem József utcában. A hatóságiak jelzése ellenére a sofőr folytatta útját egy közeli üzemanyagtöltő-állomásig, ahol a rendőrök végignézték, amint a férfi helyet cserél az anyósülésen lévő nővel.

A 29 éves férfit megszondáztatták, leheletéből 1,03 mg/l alkoholszintet mutatott ki a műszer, majd kórházba kísérték vérvételre, a véralkoholszint megállapítása érdekében. A vizsgálatok során kiderült, hogy a férfi nem rendelkezik jogosítvánnyal semmilyen típusú járműre, az autón található, német hatóságok által kibocsátott rendszám pedig már nem érvényes.

A férfit 24 órára őrizetbe vették. Ittas, illetve jogosítvány nélküli vezetés, valamint forgalomba be nem íratott jármű használata miatt indult ellene büntetőeljárás – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből.

Vasárnap további két esetben kaptak el alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket a háromszéki rendőrök.

Nagyborosnyón egy balesethez riasztották a rendőröket szintén vasárnap, a reggeli órákban. A helyszíni ellenőrzések során megállapították, hogy egy 26 éves férfi elaludt vezetés közben, áttért a szembejövő sávba, majd egy út szélén parkoló autónak ütközött. A baleset nyomán senki nem sérült meg, a két jármű azonban megrongálódott. A sofőrt leheletében 0,47 mg/l alkoholszintet mutatott az alkoholszonda, ezért kórházba kísérték vérvételre. Az ügyben ittas vezetés miatt folytatódik az eljárás.

Késő este a járőröző rendőrök állítottak meg egy személygépkocsit, amely Csíkszereda irányából Sepsiszentgyörgy felé haladt a 12-es országúton. Az 52 éves sofőr leheletéből 0,43 mg/l alkoholszintet mutatott ki a műszer, így bekísérték vérvételre és ittas vezetés miatt indítottak ellene bűnügyi eljárást.

Fotó: Pinti Attila

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust