Itt voltak a cigányok

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Böjte Ferenc

2022. március 24., 00:012022. március 24., 00:01

Lehet, hogy vannak olyanok, akik most, 32 év elteltével is magyarázni próbálják az 1990. márciusi marosvásárhelyi eseményeket, hogy vajon mi és hogyan történt akkor, nos, nekik előrebocsátom, részemre kérem, ne tegyék, én ott voltam, tudom mi történt. Csak azért jutnak eszembe most ezek az események, épp a 32. évfordulón, mert szembe jött velem az interneten egy cigány ember, Puczi Béla képe, aki szintén ott volt akkor a marosvásárhelyi porondon, sőt, nemcsak, hogy ott volt, de sokadmagával a magyarok segítségére sietett akkor, amikor szükség volt rá, és akkor, amikor ezt mások nem tették meg.

Puczi 1990 utáni szomorú története ismeretes: itthon a román hatóságok elítélték, aztán Magyarországra került, ahol számkivetettként élt, és végül szegénységben, elhagyatottan halt meg 2009-ben (Sáromberkén született 1948-ban). Jóval halála után, 2017-ben avattak neki egy emléktáblát a budapesti Nyugati pályaudvarnál, melyen ez áll: „Puczi Béla 1948–2009. Társaival megvédte a magyar tüntetőket a lincselni készülő tömegektől. Marosvásárhely 1990. Ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok!”

Ez az a jól ismert felkiáltás volt, mely Marosvásárhelyen is többször felzúgott 1990. március 20-án az esti órákban, és amely segítség nélkül csak a Jóisten a megmondhatója, mi történt volna. A cigányok viszont megmentették, szó szerint a magyarokat, de miért is? A semmiért.

Schmidt Mária, a budapesti Terror Háza Múzeum igazgatója mondta 2010-ben többek között erre is reflektálva, hogy bizony van, amiért pironkodnunk, hiszen Puczinak tíz évet kellett arra várnia, hogy politikai menedékjogot kaphasson Magyarországon. Nem tudom, ezért kik a felelősek, kiknk kellene valóban pironkodniuk, de talán ez már nem is annyira érdekes. Annál több lenne a tanulság viszont, amit le kellene vonnunk nekünk, magyaroknak még 32 év elteltével is ebből az esetből. Vagy feltehetnénk legalább a kérdést: életünk folyamán mikor siettünk legutóbb egy másik népcsoport, tőlünk különböző nyelvű, fajú ember segítségére? Vagy csak az ítélkezésben, a mások megszólásában maradtunk és vagyunk mindig élenjárók?

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés