Isten építésze

Úgy vélem, Európa-szerte napjaink nyitott társadalmaiban a Szent Család eszméjéhez, illetve mintájához való igazodás jó irányba vezérelhet, s ezt sokan így ítélték meg a 19. század utolsó harmadában is, éppen a szabadelvűség kibontakozása és megerősödése idején. Ilyen tekintetben még inkább hangsúlyos volt az az elhatározás a katalán fővárosban, hogy építtessék a Szent Családnak szentelt templom. A megbízó az építkezés megkezdése után nem sokkal Antoni Gaudít (1852–1926), a város kiváló alkotóját kérte fel a folytatásra.

A modernizmus igen eredeti művésze ekkor még civil építkezésekkel volt elfoglalva, üzletembereknek, nagypolgároknak dolgozott, többek között a textilkereskedő Eusebi Güell grófnak meg Batllónak, de a Milà-ház 1911-ben történt befejezését követően aztán a Szent Család-templom építésének áldozta életét és istenadta rendkívüli tehetségét.

Egy mellékesnek tekinthető részletmegoldás is mutatja, hogy mit is tartott élete főművének Gaudí. Aki a Milà-ház – tulajdonképpen palota, amelynek egyes szintjei és részei látogathatók! – hullámzó felületű tetején, a szokatlan alakú, színpompás csempe- és mozaikburkolatú kémények között fel-le járkál, hogy a hét-nyolc emeletnyi magasból is pillantást vessen erre a mediterrán nagyvárosra, egyszer csak az alacsony külső falkorlát és az egyik díszes kémény között, két-három lépcsőfokot emelkedve egy kis boltív alatti átjáróban találja magát, ahonnan pontosan délkelet irányba tekinthet, s szeme elé nem más tárul, mint a Sagrada Familia befejezetlenül is lenyűgöző látványt nyújtó épületegyüttese. Az, amelyet a Mester élete végéig épített abban a tudatban, hogy befejezése bizonyára már nem az ő életében fog bekövetkezni.

Kishitű vagy éppen rosszindulatú kortársai nemegyszer próbálták ugyan megfricskázni, sőt megkérdőjelezni műve jelentőségét, s különösképpen azt, hogy a templom építése úgymond lassan halad, minderre válasza az volt, hogy valóban így van, de azért, mert – Gazdája nem siet. Ezzel is rendíthetetlen hitét és az abszolútum iránti elkötelezettségét tanúsította. Nem is tekinthető tehát rendkívülinek, hogy Gaudí főműve az építkezések megkezdése után 140 évvel sincs befejezve!

„A Gondviselés a maga szándéka szerint fejezi be a művet – nyilatkozta egy alkalommal Gaudí. – Nem fájlalom, hogy nem személyesen építem fel a templomot. Én megöregszem, és másoknak kell jönniük, hogy a munkát folytassák. Így válik igazán nagyszabásúvá. Ilyen műnek hosszú korszak gyermekének kell lennie, minél tovább épül, annál jobb. Az építmény szellemét meg kell őrizni, de a templom élete azoktól a nemzedékektől függ, akik ezt továbbadják. Az igazán nagy templomok soha sem egyetlen építész munkájából születtek meg.”

A templom értékét és jelentőségét csak aláhúzza, hogy ez az egyetlen épülő (!) műemlék, alkotóját pedig joggal emlegetik Isten építészének. S ma már természetesnek tartják azt is, hogy elkezdődött boldoggá avatásának a folyamata. Ezt adta hírül többek között az Új Ember katolikus hetilap 2003. július 27-i száma.

Mivel az esztétika azt tartja, hogy az építészet megfagyott zene (Friedrich Schlegel), így megkockáztatom azt a kijelentést, hogy a Sagrada Famailia-templom megfagyott himnusz a Szent Családról, illetve a Mindenhatóról. A zenei műfajok közül az istent dicsőítő énekekre lehetett hangolva a templom zseniális alkotója. Gaudí, a katalán népnek teljesen elkötelezett lángész korának gyermeke volt, de egyúttal kortalan is mint építőművész. Úgy volt képes uralni és szintetizálni a főbb építészeti áramlatokat, mondjuk a gótikától a szecesszióig, hogy eközben eredetit, egyedülit és utánozhatatlant hozott létre. Olyat, amivel leginkább a természetben lehet találkozni. Legfőbb mintája ugyanis a természet volt, annak látható formái, jelenségei és törvényei. Egy gondolatmenete szerint „a könyveknél többet ér, ha közvetlenül a természetet tanulmányozzuk. Megtanulhatjuk, hogy a dolgok ugyanolyan formában oldódnak meg a természetben, mint a templom szerkezetében.”

Főművének építése idején (1883–1926) a teljes kompozícióra éppen olyan nagy figyelmet fektetett, mint a legapróbb részletekre és megoldásokra, amelyekre emberi szem talán soha tekintetet sem vet. Amikor éppen ilyen részletek tökélyre vitt kivitelezésére kérdeztek rá, amelyet úgymond senki sem lát, a Mesternek erre is volt válasza. Azért fordít ezekre is nagy figyelmet – mondotta –, mert az angyalok látni fogják!