Az elmúlt napokban történt havazás után „helyreállt a rend” Sugásfürdőn: ismét jó körülmények között lehet sízni mind a kicsi, mind a nagy pályán. Az előrejelzés szerint a hét végére ennél már csak jobb lehet a helyzet.
2017. február 10., 00:162017. február 10., 00:16
Az elmúlt napokban történt havazás után „helyreállt a rend” Sugásfürdőn: ismét jó körülmények között lehet sízni mind a kicsi, mind a nagy pályán. Az előrejelzés szerint a hét végére ennél már csak jobb lehet a helyzet.
Wágner Attila, a sugásfürdői sípályákat üzemeltető Sepsi ReKreatív Rt. munkatársa azt mondja: jól fogott a havazás, de még nem ártott volna 15–20 centiméter friss hóréteg.
– A múlt pénteki meleg eső elrontotta a hétvégi programokat, és használhatatlanná tette a nagypályát. Azóta azonban havazott, és ha valóban lehűl az idő, akkor a hóágyúkat is üzembe tudjuk helyezni – mondta el a szakember.
Wágner Attila hozzátette: nem kevés munkával sikerült felderíteni a hóágyúk vízvezetékének elfagyott szakaszát, a hibát elhárították, most már csak mínusz öt Celsius-fok alá kell süllyednie a hőmérsékletnek ahhoz, hogy a hóágyúkkal kissé „rásegítsenek” az égből szűken hulló hóra.
Egyelőre visszaállt a régi rend: hét közben 15 és 20 óra között lehet sízni Sugásfürdőn. Hét végén hosszabb a program: szombaton és vasárnap 9 és 21 óra között működnek a síliftek. A közszállítási vállalat autóbuszai a pálya nyitvatartásához igazodva szállítják a sízni vágyókat.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!