Eseményekben és megvalósításokban gazdag évet zárt a Zabolai Általános Iskola – derült ki a Pap László iskolaigazgatóval folytatott beszélgetésünkből.
2017. március 28., 00:022017. március 28., 00:02
Eseményekben és megvalósításokban gazdag évet zárt a Zabolai Általános Iskola – derült ki a Pap László iskolaigazgatóval folytatott beszélgetésünkből.
Kérdésünkre az igazgató elmondta, 2016-ban számos rendezvénybe, versenybe bekapcsolódtak az iskola diákjai. Ugyanakkor a megvalósításokra sem panaszkodhatnak, az önkormányzat támogatásával tatarozásokat végeztek a székelytamásfalvi óvodánál, kijavították a külső vakolatot és meszeltek a zabolai 1-4. osztályos iskolában (volt árvaház épülete), Szörcsén a fásszínt tették rendbe, Székelytamásfalván a Székelytamásfalváért Egyesület támogatásával újrameszelték kívülről az iskolát (és az elmúlt években minden osztályt felújították belülről).
A Zabolai Általános Iskolában az önkormányzat támogatásával 8 számítógépet vásároltak az informatikalaborba, ugyanakkor a régi gépek hardvereit is korszerűsítették. Annak kapcsán, hogy ötödik osztálytól kötelező lesz az informatika-oktatás, az igazgató elmondta, nem aggódnak, ugyanis eddig is szerepelt az opcionális tantárgyak között, és van tanáruk is, tehát a továbbiakban kötelező tantárgyként is tudják tanítani.
A jövőre vonatkozó tervekkel kapcsolatosan Pap László megjegyezte, elképzeléseik vannak, de az anyagiak döntenek arról, hogy ezekből mit sikerül megvalósítaniuk. Mindenesetre tervezik a szörcsei iskola rendbetételét, illetve kisebb felújításokat szeretnének az tanintézményekben. A diáklétszámmal kapcsolatosan elmondta, jelenleg 527 iskolás és óvodás tanul a községben levő intézményekben, és sajnos a diáklétszám fogyóban van, jövőre már 522-re csökken a tanulók száma. A nyolcadik osztályt végzett tanulókkal kapcsolatosan megtudtuk: a diákok többsége szakiskolásban folytatta tanulmányait, és úgy néz ki, az idei végzősök is inkább a szakoktatás iránt érdeklődnek.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!