
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat megvásárolta a volt Romtelecom-épületet, miután a helyi tanács augusztusban jóváhagyta, hogy a város érvényesítse elővételi jogát – tájékoztatott Tóth-Birtan Csaba alpolgármester. Az Olt utcai ingatlanért 960 ezer eurót fizettek.
2017. október 10., 00:232017. október 10., 00:23
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat megvásárolta a volt Romtelecom-épületet, miután a helyi tanács augusztusban jóváhagyta, hogy a város érvényesítse elővételi jogát – tájékoztatott Tóth-Birtan Csaba alpolgármester. Az Olt utcai ingatlanért 960 ezer eurót fizettek.
Az épületben a jövőben is a városháza adó- és pénzügyi hivatala fog működni, illetve az Erdélyi Művészeti Központ, és Tóth-Birtan Csaba szerint tegnaptól az épület eddig üresen álló helyiségeit is birtokba vették. A második emeletről van szó, ahová az adásvételi szerződés aláírása után az önkormányzat bizonyos irodáit költöztették át, mondta az alpolgármester.
Mint korábban beszámoltunk, a Telecom Románia két hónappal ezelőtt újra értékesítésre kínálta a sepsiszentgyörgyi volt postaépületet, miután már egyszer lebonyolított egy közbeszerzést, de akkor végül úgy döntött a tulajdonos, hogy mégsem adja el. A nyáron újfent értesítették a város vezetőségét, hogy van egy potenciális vásárló, aki 960 ezer eurót ajánl az épületért, s az önkormányzat érvényesítette elővásárlási jogát. Az adásvételi feltételek között szerepelt többek közt az, hogy a Telecom egy évig használhat majd egy helyiséget, ahol különböző felszereléseket raktároznak.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!