
Alapjaiban kell újragondolni a romániai egészségügyi rendszert - jelentette ki kedd esti sajtótájékoztatóján Klaus Iohannis.
2020. november 18., 08:082020. november 18., 08:08
Az államfő részvétet nyilvánított a Piatra Neamţ-i kórháztűzben elhunyt emberek családtagjainak, és mielőbbi felépülést kívánt a sérülteknek. A páciensek életét mentő orvosról is említést tett: "Tiszteletem és elismerésem a fiatal orvosnak, Cătălin Denciunak, aki saját életét kockáztatta, hogy mások életét megmentse" - fogalmazott.
Iohannis azt mondta: a romániai egészségügyi rendszert alapjaiban kell újragondolni.
"Az alulfinanszírozás és a közpénzek helytelen felhasználása a kórházakban, a korszerűsítés hiánya, a régióra jellemző korrupció, amelynek nyilvánosságra hozatalától nem kell ódzkodnunk, az inkompetencia és nemtörődömség felőrölték az egészségügyi rendszerünket, és arra késztették fiatal végzettjeinket és jó szakembereinket, hogy elmenjenek külföldre. Ennek az amúgy is túlterhelt rendszernek március óta még az új koronavírussal is meg kell birkóznia" - fogalmazott az elnök, aki szerint csak valódi reformok révén lehet kiküszöbölni a rendszer strukturális hibáit.
Úgy vélekedett: a változást azok a politikusok akadályoztatják, akik a régi szokások rabjai, és akik kimerítették az ország erőforrásait. Beszélt egy "morális vétkesről" is, aki "a parlamentben hónapról hónapra blokkolta a kormányt és arra kérte az embereket, hogy a járvány kellős közepén tekintsenek el a szabályoktól".
Iohannis szerint a PSD helyi vezetői Piatra Neamţ-on kedvük szerint váltogatták a kórházigazgatókat, nem működtek együtt a közegészségügyi igazgatósággal, az egészségügyi minisztérium szakembereivel, nem utalták ki a szükséges forrásokat, ehelyett "improvizációkhoz" folyamodtak, amelyek emberáldozatokat követeltek. "Ez nem folyhat így tovább" - jelentette ki az államfő.
Hozzátette: Romániának mélyreható reformokra van szüksége, és ezt csak erős parlamenti többséggel lehet elérni.
Iohannis ugyanakkor bejelentette, hogy szerdán a Cotroceni-palotában megbeszélést hívnak össze az intenzív terápiás osztályok felszerelésének és a kórházak elektromos hálózatának ügyében.
Klaus Iohannis kijelentette, az Orban-kormánynak nem kell lemondania, mert képes volt kezelni a válságot, és olyan időszakban vállalta az ország vezetését, amikor mindenki más "félreállt és kommentált".
"Az egészségügyi rendszert a korábbi, PSD-s kormányok hozták erre a források és tartalékok nélküli állapotra. Nem gondolom úgy, hogy az Orban-kormánynak távoznia kell. Ellenkezőleg: az Orban-kormány vállalta a kormányzást egy olyan időszakban, amikor mindenki más jobbnak látta félreállni és kommentálni. Ez nem jó módszer egy világjárvány idején, és a Piatra Neamţ-i tragédia rávilágít arra, amit már régóta mondtam: az a mód, ahogy a PSD bánt az egészségügyi rendszerrel, a csőd szélére sodorta ezt a rendszer'' - jelentette ki Iohannis.
Klaus Iohannis "enyhén meggondolatlannak" nevezte az egészségügyi miniszter azon kijelentését, hogy "mindannyian hibásak vagyunk" a Piatra Neamţ-i kórháztűz tragédiájáért.
Iohannist arról kérdezték a sajtó munkatársai, mi a véleménye Nelu Tătaru egészségügyi miniszter kijelentéséről, aki szombat éjjel, a tragikus kimenetelű kórháztűz után azt nyilatkozta, "mindannyian hibásak vagyunk", mert "harminc éven át elfogadtuk, hogy ilyen az egészségügy helyzete."
"Enyhén meggondolatlan kijelentés" - vélekedett az egészségügyi miniszter szavairól az államfő.
"Nem vagyunk mindannyian hibásak. Azok a hibásak, akik kormányoztak, vezettek, akik a megyei kórházakat irányítják és akik nem biztosítják a forrásokat, akik nem gondoskodtak a minőségi személyzetről, a minőségi menedzsmentről, és ilyen értelemben valóban azok is hibásak, akik 30 éven át kormányoztak, és hagyták, hogy ide jusson az egészségügyi rendszer. Természetesen a nagy PSD-re gondolok. Ez a morális vétkes. A technikai vétkest a nyomozók fogják beazonosítani" - mondta Iohannis.
Az államfő szerint lehetetlen és indokolatlan egy karácsonyi vásár megszervezése a járvány idején.
Az államfő emlékeztetett, hogy naponta közel tízezer új koronavírusos esetet regisztrálnak az országban, és ilyen körülmények között "ebben az évben egészen biztosan nem lehet megtartani a karácsonyi vásárokat".
Hozzátette: nagy összejövetelekre sem kerülhet sor, és valószínűleg sok kirándulásról is le kell majd mondani.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!