
A romániai egyetemek több mint 10 ezer ukrajnai diákot tudnak fogadni - jelentette ki szerdán Klaus Iohannis.
2022. március 17., 10:202022. március 17., 10:20
[reklam]
Az államfő részt vett a Bukaresti Műszaki Egyetem által kezdeményezett Frankofónia Háza építési munkálatainak elkezdése alkalmából tartott eseményen.
Beszédében rámutatott, a romániai oktatás is kiveszi a részét az ukrajnai menekültek fogadására és ellátására irányuló erőfeszítésekből, a hazai felsőoktatási intézmények több mint 10 ezer ukrajnai hallgatót tudnak befogadni, hogy folytathassák tanulmányaikat.
Az államfő szerint az ukrajnai háború kitörésével a frankofón értékek is "ostrom alá kerültek", Románia azonban teljes mértékben elkötelezett ezek védelme mellett.
Iohannis hangsúlyozta, a Frankofónia Háza is azt bizonyítja, hogy Románia nemcsak értékes örökségként, hanem új energiákat felszabadító erőforrásként tekint a frankofón értékekre. "A fiatal generációkban rejlő lehetőségek kiaknázása, a sokszínűség, a szabadság és a demokrácia megbecsülése - ezekre az elvekre épülnek jövőbeli projektjeink és kötelezettségvállalásaink" - fogalmazott, hozzátéve, hogy a Bukaresti Műszaki Egyetemen több mint négyezer hallgató tanul, akik tagjai a Frankofónia Nemzetközi Szervezetének.
Az eseményen részt vettek a frankofón országok nagykövetei, az országban működő frankofón szervezetek képviselői, a tudományos élet képviselői, valamint a Frankofónia Házát támogató közjogi méltóságok.
Az államfő ukrajnai gyerekek és fiatalok egy csoportjával is beszélgetett. "Itt Romániában próbálunk segíteni Ukrajnának és az ukrán menekülteknek, de mindannyian azt akarjuk, hogy ez a háború gyorsan véget érjen, és kezdjük el újjáépíteni, amit leromboltak" - mondta nekik.
Klaus Iohannis aláírta az eseményen a Frankofónia Házának alapító okiratát, amit az épület alapjába helyeztek.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!