Indulat és gondolat

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Borcsa János

2022. március 25., 00:082022. március 25., 00:08

Az elszabadult indulatok idején és mezején különösen fontos hangsúlyozni a gondolat szerepét és súlyát, éspedig a helyes és jó gondolatokét. Emberek lennénk, így pedig az emberiesség lehet az az abszolút kategória, amihez mérten ki kell, hogy derüljön számunkra, mi helyes és mi jó, továbbá fel kell, hogy ismerjük az ártalmas, meg nem gondolt gondolatot. Míg az indulatok felkorbácsolására láthatólag sok a jelentkező hazai és nemzetközi mezőnyben egyaránt, s időt és teret is bőkezűen kínálnak ilyen célból nekik a nyilvánosság fórumain, addig a gondolat „fellépését” lehetőleg perifériára szorítják ugyanazon tényezők, de úgy általában is a tiszta gondolat meghallói a kevesek közül szoktak kikerülni…

Mintha könnyebb lenne „ráhangolódni” az indulatra, mint egy igazán tartalmas, emberségünket tanúsító, jobbik énünkre valló gondolatra. Hogy ezúttal egy friss színházi élményemre tereljem a szót: egy drámai jelenetben a hírneves professzor éppen egy véres háborúba torkollott, indulatokkal és félelmekkel terhes nyomasztó helyzetnek az egyénre tett hatását diagnosztizálja Örkény István darabjában (Tóték), s reményvesztettségében a világ pillanatnyi állapotát – inter arma! – szem elől nem tévesztve levonja a következtetést, miszerint „ami most van, nem tart örökké”, illetve azt, hogy „ennek az átkozott háborúnak és ennek az egész, átkozott világnak is vége lesz!”

Feltehetjük hát magunkban s magunknak a kérdést, ugyancsak erre a drámai jelenetre utalva, s mintegy szabadon idézve az író hősét, hogy vajon eljön-e az idő, amikor mindenki akkora lesz, amekkora, s szabad lesz-e aludni, ásítani, netán még nyújtózkodni is?

Mondottam, ha rá is lehet találni a nagy hang- és zűrzavarban, az álhírekkel, félértesülésekkel telített nyilvános fórumokon egy-egy igaz gondolatra, ennek meghallói a kevesek közül kerülnek ki. Az írástudó pedig hallgasson csak szívére és értelmére, s ha bárhol, bármely körülmények között is szólalna meg, jó, hogyha tudja, amit egy neves esszéírónk a kemény diktatúra kezdeti éveiben, mintegy fél évszázaddal ezelőtt fogalmazott meg: „A hely sohasem lehet elég szűk a gondolatnak.”

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés