
Elhunyt idős Deme László némettanár, a kantai Nagy Mózes Líceum egykori igazgatója, volt tanácsos és sportszerető ember. Róla nevezték el a kézdivásárhelyi műjégpályát, de a névadó ünnepséget a járványveszély miatt nem lehetett megtartani, így arra már csak post mortem kerülhet sor.
2021. január 12., 00:052021. január 12., 00:05
Idős Deme László 1941. január 18-án született Kézdivásárhelyen, ahol tanulmányait is végezte, majd Kolozsváron, filológia szakon szerzett német-magyar szakos tanári oklevelet. 1963-ban feleségével együtt Nyujtódra került, utána a mezőgazdasági iskolában tevékenykedett, ahol 1968 és 1972 között az aligazgatói, majd 1975-ig az igazgatói szerepkört is betöltötte. Ezt követően 1987-ig az akkori 3-as számú (kantai) líceum élére nevezték ki, majd a rendszerváltás után – 1990-ben – már a Nagy Mózes nevét viselő iskola munkaközössége ismét megválasztotta igazgatónak. 2000-ig dolgozott annak vezetőjeként, majd nyugalmazásáig tanárként.
Aktív közszereplést vállalt, 1996-tól 2012-ig volt tanácsos. Neve összeforrt a kézdivásárhelyi sportélettel is, hiszen 1954 és 1967 között tagja volt az ún. az aranycsapatnak, amely jégkorongban öregbítette szülővárosa hírnevét, neki is köszönhető, hogy a hoki feltámadt hamvaiból és modern épületbe költözhetett. Pedagógusi és közéleti tevékenysége elismeréseként 2019-ben Pro Urbe díjat vehetett át.
Szerkesztőségünk őszinte részvétét fejezi ki családjának.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!