Az elmúlt pár napban rengetegen írtatok, hogy segíteni szeretnétek a céljaim megvalósításában. Vagyis egy Genium X3 protézis beszerzésében. Nem igazán tudom szavakba foglalni, hogy mennyire hálás vagyok ezért…, de az igazság az, hogy még mindig nagyon kínosnak tálalom, hogy ilyen helyzet alakult ki.
2017. június 19., 00:052017. június 19., 00:05
Az elmúlt pár napban rengetegen írtatok, hogy segíteni szeretnétek a céljaim megvalósításában. Vagyis egy Genium X3 protézis beszerzésében. Nem igazán tudom szavakba foglalni, hogy mennyire hálás vagyok ezért…, de az igazság az, hogy még mindig nagyon kínosnak tálalom, hogy ilyen helyzet alakult ki.
Tavaly szeptember óta sokadszorra megbizonyosodok, hogy igenis vannak jó emberek, és ez a tömérdek segítség, amit azóta is folyamatosan kapok, hozzájárult ahhoz, hogy most ennyire erős és magabiztos legyek. Nélkületek ez nem sikerült volna. Nektek kösöznhetően folytatom a harcot. A nehezén már túl vagyok. Innen nincs más hátra, csak előre.
Rengetegen kértétek a bankszámlaszámomat vagy egy Paypal-elérhetőséget stb. Elnézést, ha későre válaszolok, kellett egy kis idő, míg megértettem az egész történet üzenetét, és elfogadtam a felém nyújtott „jobbot”. Szívből köszönöm, hogy segítetek hozzájutni egy „darab fémhez”. Íme, pár szükséges adat:
Romániai bankszámlaszám (mivel nekem nincs otthoni számlaszámom, így az apumét adom meg):
RO52RZBR0000060014411329 Keresztes Károly
Angliai bankszámlaszám: GB27ABBY09012871157413
Sort code: 09-01-28 Account Nr: 71157413
SWIFT code: ABBYGB2LXXX
PayPal: paypal.me/ZsoltKeresztes
Várom az ötleteket, javaslatokat a támogatókeresés terén (értem ez alatt a cégeket).
Keresztes Zsolt (Kercsó)
(A lábamputáláson átesett, bélafalvi Keresztes Zsoltról szóló írásunk lapunk múlt csütörtöki számába, a 7. oldalon jelent meg – a szerk.)
Hibajavítás
A pénteki lapszámunkban megjelent olvasói levélben két név hibásan jelent meg, Fülöp Jolán nyugdíjas tanítónőt és Timár Sándor véndiákot „elkereszteltük”. Olvasóinktól és az érintettektől elnézést kérünk.
A szerkesztőség
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!