Igazságot Lehelnek! – szolidaritási gyűlésre várják a sepsiszentgyörgyieket

Szolidaritási gyűlést szerveznek az Igazságot Lehelnek című petíció kezdeményezői szombat délután Sepsiszentgyörgy főterén.

Farkas Áron

2023. október 24., 17:032023. október 24., 17:03

Az Igazságot Lehelnek nevű Facebook-csoportban közzétett felhívás szerint a megmozdulásra október 28-án, szombaton 16 órától kerül sor Sepsiszentgyörgy központjában. Önkéntesek bevonásával segítenek azoknak, akik még nem írták alá a petíciót, illetve gyertyát gyújtanak Lehel emlékére.

A szervezők arra kérik a gyülekezésen részt venni szándékozókat, a Facebook-csoportban előre jelezzék szándékukat, hogy a hatóságoknál jelenteni tudják a résztvevők várható számát. A résztvevőket továbbá arra kérik, hogy vigyenek magukkal mécsest vagy egy szál fehér virágot.

Az október elején indított online petíciót eddig több mint 1600-an írták alá. Ebben a kezdeményezők arra kérik az ügyet felülvizsgáló brassói fellebbviteli bíróságot, hogy a kiszabható legszigorúbb büntetést alkalmazza a baleset okozójával szemben, ugyanis az elsőfokon kiszabott 3 év felfüggesztett börtönbüntetést indokolatlanul enyhének tartják az elkövetett cselekmények súlyosságához és a vádlott pozíciójához képest.

A kezdeményezők a petíciót az aláírásokkal együtt a brassói fellebbviteli bírósághoz kívánják benyújtani. Amennyiben nem lesz halasztás, az ítélethozatal novemberben várható.

A sepsiszentgyörgyi bíróság szeptember 12-én kihirdetett ítélete felháborodást váltott ki a közvéleményben. A vádlottat 3 év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték gondatlanságból elkövetett emberölés és alkoholos befolyásoltság alatt történő járművezetés miatt. A rendőrnek emellett 100 nap közmunkát kell végeznie, és legalább öt évig nem vezethet autót.

A tragikus baleset éjszakáján a rendőr, aki jelenleg is a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányságon dolgozik, a 12-es országúton, Sepsiszentgyörgy irányából Csíkszereda felé vezette személygépkocsiját. Egy különösen veszélyes kanyarban a férfi áthajtott a szembejövő sávba, és frontálisan ütközött egy szabályosan közlekedő járművel, amelyet a 28 éves Lorenzovici Lehel vezetett. A fiatalember az ütközés következtében életét vesztette.

A Kovászna megyei rendőrség alkalmazottjának leheletéből a szonda 0,60 mg/l alkoholszintet mutatott ki. Később a toxikológiai jelentésből kiderült, hogy vérében az első mintavételnél 1,89 ezrelék, a másodiknál 1,55 ezrelék volt az alkoholszint.

Fotó: Román Rendőrség

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust