
Nemrég hivatalosan is megalakult a Gelencei Ifjúsági Szervezet (GISZ), amely ugyan 2014-ben tartotta első közgyűlését, azonban jogi formát csak az idén öltött. Friss elnökük Tamás István, alelnök Vajda Attila lett.
2021. március 11., 00:202021. március 11., 00:20
Terveik között szerepel, hogy az előző vezetőnek, Cseh Csabának a kezdeményezéseit továbbvigyék: retró-diszkó, karácsonyi vásár, ifjúsági napok, cipősdoboz-program szervezése. 2019-től, amióta Tamás István vette át a vezetést, játékesteket, funkcionális edzéseket tartottak, önkéntes munkákban vállaltak szerepet, illetve választások kampányaiba segítettek be, mikulásjárást, karácsonyi csomagkihordást, farsangi előadásokat is felvállalva.
„Mindezt a helyi önkormányzattal, az RMDSZ helyi szervezetével, a Burusnyán néptáncegyütessel és az egyházi ifjúsági klubbal közösen szerveztük” – tudtuk meg az elnöktől. Hozzátette, székhelyként egy központi épület alatt lévő pincét alakítanának ki, ahol gyűléseiket és eseményeiket tudják megtartani, s egy ifjúsági klub kialakítása is tervben van, az önkormányzattal közösen. „Szemétszedő akciót is tervezünk, amely az egész közösséget érinti” – mondta Tamás István, jelezve, hogy egy angolnyelv-kurzus elindítása is napirenden szerepel.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!