Idén is Sepsiszentgyörgyre került a magyar bajnoki kupa

Az UTE Jégcsarnok szolgált helyszínéül az 50. WKF Magyar Karatebajnokságnak, amelyet május 6–7.-én rendeztek az újpesti létesítményben.

Székely Hírmondó

2023. május 09., 13:432023. május 09., 13:43

A legrangosabb magyar versenyen a gyerekektől a felnőttekig számos korcsoportban léptek tatamira a karatésok, és a para-karatésok is bemutatták tudásukat. Az MTK Budapestet összesen 95 sportolóját nevezte, köztük a sepsiszentgyörgyi Sport-All SC. - MTK Budapest leigazolásában lévő kiválóságait, akik mintegy 37-en voltak. Korosztály szerint két versenynapra osztották a versenyt, szombaton a 14 év felettiek, míg vasárnap a 14 év alattiak viadala zajlott. 

Az MTK Budapest mérlege egyéni és csapat küzdelmekben egyaránt, 79 dobogós helyezés amelyből 32 bajnoki cím. A sepsiszentgyörgyiek érdeme ebből 34 érem, 10 arany-, 12 ezüst és 12 bronzérem.

"Úgy gondolom, idén is méltóképpen helytállt az MTK Budapest karateszakosztálya a Magyar Bajnokságon, ugyanis már több éve az ország legeredményesebb klubjaként tudunk végezni. Méltó és erős ellenfelek tették színessé a két versenynapot. Köszönet övezi a sportolókat, akik kitartó edzésmunkával és nem kevés áldozathozatallal érték el ezeket az eredményeket. Ugyanakkor az elkísérő szülők önzetlen segítsége is nélkülözhetetlen egy ilyen nagy csapat mozgatásakor"

– fogalmazott Vass Hunor edző, majd köszönetet mondott a támogatóiknak, név szerint: Sepsiszentgyörgy önkormányzatának, Kovászna Megye Tanácsának, MTK Budapestnek, az Orex, Comert Ata, Simiro, Maravet, Sport Világ, Twins Construct, Papo, Sebert Tehnologie, Tóth-Pál zálogház, Totalterm, Diopanprod, Nasa, Sajgo Trans, ReSelecto, Sámán Sport Hungary és a Hayashi cégeknek.

A sepsiszentgyörgyi Sport-All SC. - MTK Budapest következő megmérettetése egy kupaverseny, amelyet Tusnádfürdőn rendeznek június 3.-án, ezen kívül készülnek a Youth League horvátországi állomására július elején.

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust