Idén is lesz Meseláng

Szeptember 27. és október 4. között idén is megrendezik a nagy népszerűségnek örvendő Holnemvolt Székelyföldi Mesefesztivált.

Némethi Katalin

2019. szeptember 20., 00:152019. szeptember 20., 00:15

Az egyhetes rendezvénysorozat a népmesék világára, a bennük rejlő bölcsesség feltárására, hagyományaink, nyelvi és lelki örökségünk felfedezésére hivatott rávilágítani. A programot úgy állították össze, hogy abban minden korosztály megtalálja a neki legjobban tetszőt. Erről a meghívott mesemondók, meseterapeuták gondoskodnak. Visszatérő vendég dr. Kádár Annamária mesepszichológus, de Zalka Csenge Virág is többször járt Sepsiszentgyörgyön, mesetarisznyájában kisgyerekeknek, kamaszoknak és felnőtteknek való történetek is találhatók. Benkő Éva az ovisokhoz látogat el, Szabó Enikő alkotó-fejlesztő mesékkel várja az érdeklődőket. Kinyitja meseládáját Mirela Rotundu Cojocaru és Csavar-Mátis Katalin, Élő Fruzsina pedig Mesékkel a sérültek életminőségének javításában címmel tart foglalkozást szülőknek, ovis és iskolás csoportoknak.


Idén, akárcsak az előző években, lesznek közösségi, de terápiás célzatú mesélések is. Alkotó-fejlesztő mesés foglalkozások, illetve élőszavas mesemondás zajlik majd csoportoknak és osztályoknak óvodákban, iskolákban. A hátrányos helyzetű felnőttek és gyerekek pedig kiscsoportos, zárt-körű mesefoglalkozásokon vehetnek részt. A rendezvénysorozat kiemelkedő programpontja a szeptember 29-ei mesedélután a Bod Péter Megyei Könyvtárban, ahol dr. Kádár Annamária A mesék valósága, a valóság meséi címmel tart előadást, majd Zalka Csenge Virág és Szabó Enikő mesemondókkal közösen léphetünk be a mesék világába. Nem marad el az esti Meseláng, ahol a közönség is bekapcsolódhat a mesemondásba.


Négy évvel ezelőtt a nagyszabású rendezvény elindításakor a szervező Tipe Tupa Egyesület a népmesék népszerűsítését, bejárását, a bennük rejlő, évszázadokon át hagyományozódott életbölcselet, tapasztalatok, üzenetek kibontását, megértését, gyakorlatba ültetését tűzte ki céljául. Az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy egyre nő a „meserajongók” tábora, ami nem meglepő, hiszen mesét hallgatni jó dolog, elsősorban azért mert szórakoztat, ugyanakkor szorongást old, és lazít. A gyerekek számára különösen fontos a mese, hiszen fejleszti a szókincsüket, fantáziájukat. A szép és minőségi élethez elengedhetetlen a belső kép gyártása, ezért ajánlott a rendszeres mesehallgatás.


A Holnemvolt Székelyföldi Mesefesztivál szervezői felhívják az érdeklődők figyelmét, hogy az ovis és iskolai programokra előzetes bejelentkezés szükséges a 0746.800.046-os telefonszámon. A belépti díj 5 lej/fő, a helyszínen váltandó. Jó hír, hogy szeptember 29–30-án, Sepsiszentgyörgyön a délutáni, nagytermi előadások ingyenesek. A teljes program elérhető az esemény Facebook-oldalán.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust