Meghirdette a városban működő civil szervezeteknek és oktatási intézményeknek szóló ez évi pályázatát Kézdivásárhely helyi tanácsa.
2024. február 10., 15:042024. február 10., 15:04
A városháza minden naptári év elején kiírja a helyi közhasznú rendezvények támogatását célzó pályázatot, amelyre tavaly 27 civil szervezet jelentkezett 32 projekttel, ezek közül az öttagú bizottság 29 kezdeményezést részesített különböző összegű finanszírozásban.
Gyergyai Bettina, az alpolgármesteri kabinet munkatársa érdeklődésünkre elmondta, a támogatásra Kézdivásárhelyen működő, hivatalosan bejegyzett egyesületek, alapítványok, nonprofit szervezetek pályázhatnak, amelyeknek nincs semmilyen tartozásuk a helyi tanács, illetve az állam felé. „Csak olyan tevékenységekre lehet finanszírozást kapni, amely a szervezet alapító okiratában szerepel. Például ifjúsági tevékenységre csak az kérhet támogatást, akinek a statútumában ez meg van említve” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a helyi tanács csak a város területén megszervezendő rendezvényeket tudja pénzügyileg támogatni.
Az iratcsomónak többek között tartalmaznia kell a szervezet adatait és eddigi tevékenységeinek bemutatását, az esemény költségvetését és leírását, illetve a helyi tanács és az adóhatóság által kiállított bizonylatokat.
A kiértékelő bizottság összesen 100 ezer lejt oszt szét a pályázók között, ebből 45-45 ezret a kulturális és sport rendezvényekre, tízezret pedig az ifjúsági programok számára tartanak fent. Az egyesületek a keretösszegen belül bármekkora támogatást igényelhetnek, azonban vállalniuk kell, hogy biztosítani tudják a tíz százalékos önrészt.
Nyertes pályázat esetén a megítélt összeget a szerződés megkötése és az elszámolás leadása után folyósítja az önkormányzat. Ehhez a rendezvényt követő tíz napban be kell nyújtani egy jelentést a tevékenységről, a számlákat pedig – amelyek nem lehetnek 90 napnál régebbiek – legkésőbb december 15-ig lehet leadni a hivatalban.
A pályázók március 19-én, 15 óráig nyújthatják be az igényléseket a polgármesteri hivatal iktatójában. A szükséges iratok teljes listája, a formanyomtatványok és a kitöltendő dokumentáció letölthető az önkormányzat honlapjáról. A határidőn túl érkezett és hiányos pályázatokat a kiértékelő bizottság érvénytelennek tekinti – közölte az önkormányzat.
További információ és segítségnyújtás a 0730 600 311-es vagy a 0267 361 974-es (115-ös belső) telefonszámon, az alpolgármesteri kabinettől igényelhető.
Fotó: Pinti Attila
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!